Három közbeszerzési eljárás Nagykaposon

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSNagykapos. Napokon belül három olyan közbeszerzési eljárás is lezárul a városban, melyeket a településen tervezett fejlesztésekkel kapcsolatban hirdettek meg.Ifj.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Nagykapos. Napokon belül három olyan közbeszerzési eljárás is lezárul a városban, melyeket a településen tervezett fejlesztésekkel kapcsolatban hirdettek meg.

Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, az utak kátyúzását idén 10 ezer euróból szeretnék elvégezni. Erre a célra 2012-ben 23 671, tavaly pedig 40 070 eurót fordítottak. Az úthibák kijavítására az idei költségvetésben eredetileg 20 ezer eurót különítettek el, de a rendkívül enyhe tél miatt végül az előirányzott összeget a felére csökkentették. Nagykaposon egyébként az elmúlt két évben a közbeszerzési eljárásokat az a tőketerebesi cég nyerte, mely tavaly a művelődési központ és a postahivatal előtti parkoló felújítását is végezte. A hivatalvezető hangsúlyozta, a hamarosan lezáruló eljárás nincs összefüggésben az utak és a járdák komplex rekonstrukciójával, ezt az önkormányzat döntése értelmében egy 1,5 millió euró értékű – PPP-projektből finanszírozott – beruházás keretében valósítják meg. A munkálatokat a tervek szerint még ebben az évben szeretnék elkezdeni. A másik közbeszerzési eljárást az óvodák korszerűsítésére hirdették meg, az ajtók és az ablakok cseréjére 35 ezer eurót fordítanak. Eredetileg a költségvetésben a munkálatokra 50–50 ezer eurót szántak, de a bevételek csökkenése miatt az összeget a költségvetés módosításakor csökkenteniük kellett. (A nyugdíjasotthon félkész épületének eladásából 300 ezer euróra számítottak, de ebben az évben nem tudják értékesíteni a komplexumot.)

A helyi nyugdíjasklub épületének rendbehozatalára idén 10 800 eurót költhetnek, ebből a pénzből az épület külső falait burkolják újra, a belső terek egy részét átalakítják, valamint egyéb építési munkálatokat is elvégeznek. (leczo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?