Három első osztályt szeretnének nyitni a Czuczor Gergely Alapiskolában

SZÁZ ILDIKÓÉrsekújvár.

SZÁZ ILDIKÓ

Érsekújvár. A megszokottnál több érsekújvári és régióbeli leendő elsős vett részt szüleivel a Czuczor Gergely Alapiskola hétvégi Játsszunk együtt című családi rendezvényén, és nagy sikere volt a bemutatóóráknak – tájékoztatott Novák Monika iskolaigazgató.

Kiértékelték a Színes ceruzák rajzpályázatot, melyet az iskola hirdetett meg az óvodásoknak, és megnyitották a legszebb alkotásokat bemutató kiállítást. „A Blaho Pál utcai óvodából 17, a Cirill-Metód utcai óvodából 4–5 elsősre számíthatunk. Az előrejelzések szerint több tanulónk lesz az érsekújvári szlovák nevelési nyelvű Nyitra-parti és Ďorocká utcai, valamint a Néri Szent Fülöp Egyházi óvodából” – mondta Novák Monika. Az érsekújvári járásbeli Kamocsáról és Andódról – ahol nincs alapiskola – is jeleztek beiratkozókat. A Czuczor Gergely Alapiskola első évfolyamában a két párhuzamos osztályban összesen 43 gyerek tanul, a két második osztályba 32 tanuló jár. Ősszel legalább 45 elsősre számítanak a járási székhely egyetlen magyar alapiskolájában. Ha lesz rá igény, és legalább nyolc gyerek számára kérik a nulladik osztály megnyitását a szülők, akkor előkészítő évfolyamot is nyitnak. A szombati rendezvényen a szülőkkel Kis Mária gyógypedagógus beszélgetett, a leendő elsősöket tudáslabirintusba várták, és bemutatkoztak az iskola tánccsoportjai. A gyerekek kipróbálhatták az interaktív táblát, megismerkedtek a tanítókkal, és ügyességi versenyeken vettek részt. Novák Monika elmondta, más régióbeli iskolákból is várnak gyerekeket az első osztályba, van tehát remény arra, hogy akár három párhuzamos osztályt is nyithatnak szeptemberben.

A Czuczor Gergely Alapiskolába február 4-én és 5-én tartja a beíratást, 8-tól 17 óráig várják az iskolaköteles gyerekeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?