Harmadik nekifutásra sem volt határozatképes a testület

<p>Érsekújvár. Megismétlődött a július 8-i és július 15-i forgatókönyv, tegnap ismét berekesztették az önkormányzati ülést, mert 25 képviselő közül csak kilencen jelentek meg az ülésen.</p>

SZÁZ ILDIKÓ

A szlovák nagykoalíció (Smer, SDKÚ, KDH, Néppárt, Zöldek) képviselői távollétükkel tiltakoztak az ellen, hogy Gejza Pischinger, Érsekújvár polgármestere leváltotta Andrej Huršan alpolgármestert és a helyére Martin Starzykot nevezte ki.

Reggel kilenc órakor csak heten voltak a kultúrház üléstermében, majd 15 perces szünetet rendeltek el, de később is csak kilenc képviselő jelent meg. Ebben a hónapban már harmadszor voltak kénytelenek berekeszteni az ülést. Gejza Pischinger zsarolásnak nevezte a szlovák képviselők hozzáállását. Legkésőbb augusztus 15-ig határozatot kell hozniuk a képviselőknek az önkormányzati választásokkal kapcsolatos kérdésekben. „Törvénytelen, amit a testület tagjai tesznek. Ha nem óhajtanak tárgyalni, ha más véleményen vannak, akkor is eleget kell tenniük a kötelességüknek. A lakosok a legközelebbi választásokon majd olyan személyeket választanak meg a helyükre, akik hajlandók lesznek dolgozni. Nem a képviselők hatásköre eldönteni, ki legyen az alpolgármester” – mondta Gejza Pischinger. Sóky Lívia, a városi hivatal jogi osztályának vezetője azt mondta, ha nem tartják meg az üléseket, nem hagyják jóvá a képviselők a városi ingatlanok eladásával kapcsolatos határozatokat, akkor nem tudják teljesíteni a költségvetési tervezetbe foglaltakat sem. Komoly bevételtől esik el a város, épületek, lakások várnak eladásra. A lakosok és a vállalkozók zúgolódnak, mert a képviselők nem foglalkoznak a kérelmeikkel. A városnak eddig két alpolgármestere volt, Nagy Péter (MKP) és Andrej Huršan (szlovák nagykoalíció).

A szlovák képviselők számára elfogadhatatlan Starzyk alpolgármesterré választása, aki nemrég kilépett az SDKÚ-ból és nehezményezik, hogy az alpolgármestert anélkül váltották le, hogy ezt megtárgyalták volna a politikai klubok képviselőivel. Helena Bohátová volt az egyetlen, aki a szlovák nagykoalícióból részt vett a tegnapi ülésen, de nem írta alá a jelenléti ívet. Azt mondta, csak vendégként van jelen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?