GYÚJTÓPONTBAN

Nagymegyeren a Trevisio
Nagymegyer. Gólzáporos győzelmet (6:0) arattak vasárnap bajnoki idényzárójukon a nagymegyeriek, akik a dunaszerdahelyi területi bajnokság I. osztályának győzteseként felsőbb osztályba léptek. „Hat gólt lőttünk a jó játékerőt képviselő nyékvárkonyiak hálójába.

Nagymegyeren a Trevisio

Nagymegyer. Gólzáporos győzelmet (6:0) arattak vasárnap bajnoki idényzárójukon a nagymegyeriek, akik a dunaszerdahelyi területi bajnokság I. osztályának győzteseként felsőbb osztályba léptek. „Hat gólt lőttünk a jó játékerőt képviselő nyékvárkonyiak hálójába. Mintegy hatszáz néző ünnepelte a mieinket, akik parádés alakításaikkal gyakran hozták lázba a drukkereket. Egyébként az előmérkőzésen ificsapatunk 7:3-ra verte a nyékvárkonyiak azonos korosztályú együttesét, győzelmének köszönhetően megőrizte IV. ligás tagságát. A felnőttek feljutásának, az utánpótlás bentmaradásának egyaránt nagyon örülünk” – sommázta a kétfrontos siker legfontosabb összetevőit Csepi Dániel, a nagymegyeri futballklub elnöke. Mintegy ráadásként pénteken nemzetközi csemegével is kedveskednek szurkolóiknak, 17.30 órai kezdettel a II. ligás olasz Trevisio csapatát látják vendégül. (gh)

Leleszi gólpárbaj

Lelesz. Hokieredmény (6:5) született a tőketerebesi területi bajnokság legutóbbi fordulójának leleszi találkozóján. A hazaiak vezettek 2:0-ra, ám a bélyiek még az első félidőben kiegyenlítettek. Fordulás után 6:2-re növelték előnyüket a vendéglátók, akik a végén egygólos sikerüknek is örülhettek. „Örömfoci volt ez a javából, mindkét oldalon a támadókedv dominált. Biztos vezetésünk tudatában a végén kiengedtünk” – nyilatkozta lapunknak Dobos Gyula, a leleszi FC elnöke. Alighanem másként alakult volna a végeredmény, ha 2:2 -es állásnál Szűcs értékesítette volna a ziccert. Ez volt a gólpárbaj fordulópontja. A fiúk becsületére legyen mondva, az utolsó percig küzdöttek” – sommázta az emlékezetes párharc tanulságait Czető Ferenc, a bélyiek tisztségviselője. (pm)

Karneváli hangulat Pereden

Pered. A peredi csapat a gímesiek 4:0-s legyőzésével egy fordulóval az idényzáró előtt bebiztosította bajnoki címét a nyitra-vágsellye-aranyosmaróti területi pontvadászatban. A mérkőzést követően a szövetség képviselői átadták a bajnoki trófeát, s a polgármester révén egy serleggel az önkormányzat is kedveskedett a labdarúgóknak. Igazi karneváli hangulat uralkodott a peredi stadionban, volt pezsgőfürdő, ingyen sör, s a gulyásért sem kellett fizetniük a szurkolóknak. A játékosok, a vezetők és a szurkolók hajnalig ünnepelték az elsőséget. Tehát a mátyusföldi gárda két év alatt két osztályt lépett feljebb, s júliustól az V. ligában szerepel. „Mi játszottuk a legjobb focit, megérdemelten vívtuk ki a feljutást. Az ötödik vonalban is az élmezőnyben szeretnénk végezni, ezért mindenképpen erősíteni akarunk” – tudtuk meg Borsányi Gyula klubelnök-polgármestertől. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?