Gépmadarak és emberi sorsok

Kassa. A második világháborúban a brit királyi légierőnél szolgáló csehszlovák pilóták mindennapjait eddig csak Ján Svěrák filmjéből ismerhettük, mostantól azonban egy állandó kiállítás is árnyalja az összképet.

Kassa. A második világháborúban a brit királyi légierőnél szolgáló csehszlovák pilóták mindennapjait eddig csak Ján Svěrák filmjéből ismerhettük, mostantól azonban egy állandó kiállítás is árnyalja az összképet. Kassán otthonra talált az a tárlat, amelynek nyitva tartását novemberben Pozsonyban a nagy érdeklődésre való tekintettel meg kellett hoszszabbítani. Mivel a Szlovák Nemzeti Múzeumban nem akadt hely egy állandó kiállítás számára, az anyag ezentúl a kassai Műszaki Múzeum repüléstechnikai részlegét gazdagítja majd. Az új részleg egyébként rövid idő alatt jónéhány valódi, forgalomból kivont gépmadárral is gyarapodott, a kiállítást összeállító BAE SYSTEMS szlovákiai igazgatója, John Barter szerint ezért jobb helyre nem is kerülhetett volna az anyag. „Annál is inkább, mivel idén ünnepeljük a motoros repülés századik évfordulóját. A Royal Air Force sokat köszönhet a csehszlovák pilótáknak. Úgy érzem, ezeknek az embereknek jókora érdemük van abban, hogy az én nemzedékem békében és nyugalomban nőhetett fel” – mondta a légitechnológia-fejlesztéssel foglalkozó nemzetközi konszern képviselője, hozzátéve, hogy ez az első ilyen jellegű, átfogó kiállítás Szlovákiában. Amatőr fotók, eddig sehol sem publikált feljegyzések, egykor titkosnak számító térképek, továbbá gépmodellek, egyenruhák és használati tárgyak láthatóak a kassai Műszaki Múzeumban. Az anyag nagy része magángyűjteményekből származik. 1940-1945 között hozzávetőlegesen 3500 cseh és szlovák pilóta és navigátor harcolt a britek oldalán, legtöbbjük sorsdöntő ütközetekben is részt vett. A kiállítás nem hadtörténeti adathalmaz, hanem emberi sorsokat igyekszik bemutatni, végigkísérve néhány katona élettörténetét. „A haza sosem felejti el, mit tettetek” – ígérte a pilótáknak Edvard Beneš elnök a háború után, és így is volt: a hősöknek saját hazájukban állandó megfigyelés, zaklatás, fizikai és lelki kínzás jutott osztályrészül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?