Főleg amerikai blueszenét játszik az Easy Blues

A Stonebridge Blues Band 1998-ban esett szét. A zenekar néhány tagja – Madocsai Szilárd (gitár, ének), Juhász Norbi (basszusgitár) és Jantosík Zoli (dob) – 2008-ban úgy döntött, új együttest alapít.Párkány„A blueszene szeretete folyamatosan érett mindnyájunkban, zenéltünk is már együtt.

A Stonebridge Blues Band 1998-ban esett szét. A zenekar néhány tagja – Madocsai Szilárd (gitár, ének), Juhász Norbi (basszusgitár) és Jantosík Zoli (dob) – 2008-ban úgy döntött, új együttest alapít.

Párkány

„A blueszene szeretete folyamatosan érett mindnyájunkban, zenéltünk is már együtt. Pár csendes év után poroltuk le újra hangszereinket és kezdtünk új fejezetet, mert nem bírunk szabadulni a blues légkörétől. A blues a gyökér, a többi zene pedig a gyümölcs – tartja a mondás. Ennek alapján két gitárral találtuk meg hangzásvilágunkat, és mi vagyunk a legboldogabbak, ha a közönség elégedetten távozik koncertjeinkről, bulijainkról. A gyökerekből igyekszünk kiemelni azt, amitől mára sajnos igencsak elkanyarodott a világ: az igényes, jó élőzenét. Repertoárunk nagyon változatos: Jimi Hendrixtől a Henrik Fischlader Bandig terjed, és ezen a széles skálán szolgáljuk ki a nagyérdeműt” – fogalmazott Madocsai Szilárd, az együttes frontembere. A zenekar kisegítő gitárosát, Valasek Zoltánt néhány éve Cserepes Ágoston váltotta.

„Első fellépésünk az 1999-es Szikince Fesztiválhoz köthető. Másnap már Párkány főterén játszottunk” – mondta Madocsai Szilárd. A zenekar tagjai sejtették, hogy rétegzenét játszó zenekarként nem számíthatnak népes rajongótáborra. „Főleg saját szórakoztatásunkra zenélünk, és elsősorban a szakmának szeretnénk megfelelni. Egy-egy fellépés alkalmával ötven résztvevőből harminc biztosan szakmabeli. Számunkra ez a legjobb referencia és megerősítés” – magyarázta az Easy Blues frontembere.

Repertoárjuk az amerikai bluesra épül. „Kedvenc előadóink Muddy Waters, a The Nighthawks, Eric Clapton, a The Blues Brothers, az Electric Blues Band és a ZZ Top. Repertoárunkat színesítik Albert Collins, Steve Ray Vaughan, Walter Trout, Buddy Guy és Gary Moore dalai is” – sorolta Madocsai Szilárd, aki nemcsak az Easy Blues, hanem a Varjos népzenei együttes frontembere is. „Az amerikai blues is tulajdonképpen népzene” – jegyezte meg.

Évente 25-30 fellépésük van. „Megalakulásunkkor azt mondtuk, ha évente 10-15 fellépésünk lesz, akkor már teljesítettük a célt. Ezzel szemben már 1999-ben 25 koncertünk volt” – mondta a frontember. Párkányi, esztergomi és budapesti klubokban, valamint fesztiválokon is zenéltek már. „Legemlékezetesebb fellépésünk a Petőfi Csarnok kávézójában volt a Tűzkerék XT-vel. Velük megyünk június 10-én a visegrádi Visegrock fesztiválra is” – mondta Madocsai Szilárd. Az Easy Blues együttest június 11-én Szímőn, június 18-án a zselízi motoros találkozón, júliusban Ipolyszakálloson, Párkányban, Esztergomban és Dél-Komáromban is láthatja a közönség.

Legközelebb a tanyi Lila Akác Népdalkört mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?