Felújított úrasztali terítő

Komárom.

A 220 éves úrasztali terítő közepén a következő felirat látható: „Jöjjetek én hozzám minnyájan kik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugodtlak titeket.”Vas Gyula felvételeKomárom. A reformáció emlékünnepe alkalmából rendhagyó istentiszteletet tartottak pénteken Komáromban: Gáspár Tibor tanár úr a Rákóczi szabadságharcról tartott előadást, fellépett a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum énekkara és bemutatták az 1783-ból származó, a komáromi gyülekezet feltehetően első úrasztali terítőjét. „Az aranyhímzésű, 210x190 cm nagyságú terítő 1991-ben, a gyülekezet egyik épületének takarításakor került elő, meglehetősen rossz állapotban – tájékoztatta lapunkat az istentiszteletet megelőzően Fazekas László lelkész, püspökhelyettes. – Látszott rajta, hogy hoszszú évtizedekig használhatták, de az is, hogy nem a legmegfelelőbb módon csomagolták és tárolták. Úgy gondoltuk, készítésének 220. évfordulója megfelelő alkalom arra, hogy restauráltassuk, a reformáció emlékünnepén pedig bemutassuk a híveknek. A jövőben ünnepi alkalmakkor szeretnénk újra és újra elővenni, illetve megfelelő helyen kiállítani.” A restaurátori munkákat Novák Ágnes végezte, a költségeket a gyülekezet állta. Az úrasztali terítő két évvel a II. József által 1781-ben kiadott türelmi rendeletet követően készült, és erre az eseményre utal a rajta olvasható felirat is: „Az 1672. esztendőben templom és oltár nélkül hagyatott révkomáromi reformata gyülekezet II. Josef római császár és magyar országi király kegyelmességéből ismét visszanyert törvényes szabadságának emlékeztére”. Fazekas László a reformáció emléknapján a legfontosabb üzenetként az ősök hagyatékához való visszatérést, valamint az Isten által reánk bízott érékek megőrzését, ápolását és továbbvitelét jelölte meg. „A globalizáció térhódításával számtalan, javarészt erkölcsi érték elvész, amelyeket a környező hatások ellenére tovább kellene örökíteniük a fiataloknak. A hit, a tisztelet, a nemzet való ragaszkodás olyan értékek, amelyeket soha nem szabad feladni!” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?