Felújítanák a buszmegállókat

A versenytárgyalás győztesének 15 évig kellene gondoskodnia a buszmegállókról.KomáromFelújíttatná a buszmegállókat, és hét újat szeretne kialakítani a város.

A versenytárgyalás győztesének 15 évig kellene gondoskodnia a buszmegállókról.

Komárom

Felújíttatná a buszmegállókat, és hét újat szeretne kialakítani a város. A projekt megvalósítására nyilvános versenytárgyalást írtak ki, amelynek feltételeit la legutóbbi testületi ülésen fogadták el a képviselők.

„Azért merült fel a reklámügynökségekkel való együttműködés ötlete, hogy ne a várost terhelje a beruházás – mondta Keszegh Béla alpolgármester. – A kiírás értelmében a versenypályázat majdani nyertese a buszmegálló oldalán kialakított, behatárolt méretű reklámfelületért cserébe vállalja a megállók felújítását, és újak építését.” Az elfogadott határozat szerint a nyertesnek a szerződés megkötésétől számított két éven belül kell megépítenie az új megállókat, 15 évig üzemeltetnie, azaz gondoskodni karbantartásukról, javításukról, a környék rendben tartásáról. Tizenöt év után pedig a város egy euróért vásárolhatja vissza a megállókat. Az ülésen elhangzott, hogy a város egy csomagban kínálja fel az összes megállót (12 felújításra váró és 6 újonnan megépítendő megállóról van szó), mégpedig azért, hogy ne lehessen kicsemegézni a reklámok szempontjából kedvezőbb helyeket a kevésbé jók rovására. A pályázatok benyújtásának határideje szeptember 30.

Keszegh Béla arról is beszámolt lapunknak, hogy Dél-Komárommal közösen a Határon átívelő mobilitás program keretében ún. okos buszmegállók kialakítására szeretnének uniós forrást megpályázni. Az ilyen megállókban napelemes paneleknek köszönhetően követhetnék nyomon a várakozók, hol jár éppen a buszuk, hány perc múlva érkezik, milyen késésre lehet számítani. A pályázat részét képezné egy elektromos busz üzembe helyezése Észak- és Dél-Komárom között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?