Féltávnál megalapozottak a féliek reményei

Fél. A pozsonyi IV. liga A csoportjában játszó féliek már a 2003/2004-es bajnoki évfolyamban is a mezőny legjobbjai közé tartoztak, a tabella 2. helyén zárták a pontvadászatot. Ez a tény arra ösztökökélte őket, hogy a folytatásban is a csúcsokat ostromolva a klub közelgő 75. születésnapjára bajnoki címmel kedveskedjenek hálás szurkolóiknak.

A listavezető féliek boldogan mosolyogtak az őszi idényzárójukat követő percekbenÁsványi György felvételeA nyáron nagy horderejű változásokra került sor a játékoskeretben. Mindkét kapusuk, Kučera és Krampl külföldre szerződött, Oravec egy alacsonyabb osztályú osztrák klubhoz igazolt, Jamrich tanulmányi útra az Egyesült Államokba utazott. Vendégjátéka letelte után Heriban a magyarbéliekhez, Hollósi pedig az illésháziakhoz tért viszsza. A vezetőség gőzerővel azon dolgozott, hogy pótolja a hiányzók után keletkezett űrt. „A legnagyobb gondot a kapusposzt betöltése jelentette. Hosszú keresés után végül is sikerült rátalálnunk a megfelelő személyre. A III. ligából kiesett Jarovce együtteséből leigazoltuk Gutléber Imrét, aki beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ő lett az első számú hálóőrünk, tizenöt őszi bajnoki párharcunkon mindössze tizenkét esetben kapitulált. A cserepadon pedig Herics Zsolt várt bevetésre, aki a csákányiaknál vendégeskedett. Sikerült hazacsalogatnunk a pozsonyi Inter ificsapatából Nagy Tamást, aki úgyszintén kollektívánk meghatározó egyéniségei közé tartozott. Itt szeretném külön kiemelni az édesapjának, Nagy Dezsőnek a segítségét, aki fő szerepet játszott fia visszatérésében. Önzetlenül cselekedett, hiszen ő is a klubvezetés tagja. Tovább folytatva a sort Petrušek egy osztrák klubtól került hozzánk, Mikóczi katonai szolgálata letelte után foglalta vissza helyét, Danter pedig a szenci SFM együttesétől érkezett vendégjátékra. Az új szerzemények közül a legtöbbet Igor Ďurošitól vártuk. Sajnos, a 6. fordulóban megsérült, az idény végéig már nem állhatott csatasorba” – nyilatkozta az őszi eminens keretében bekövetkezett változásokról Nagy Sándor, a féliek klubelnöke. A felfelé igyekvő kollektíva egyébként szorgalmasan gyűjtötte a pontokat. Az értékelt időszakban lejátszott 15 bajnoki találkozójából 11-et megnyert, három alkalommal döntetlent ért el, csupán egy esetben szenvedett vereséget. Méghozzá a szenci SFM B csapata elleni emlékezetes párharcon, ahol a játékvezető menet közben engedélyezte a vendéglátóknak a mezcserét. „Visszapörgetve a fociősz eseményeit, szerintem a legjobb teljesítményt az idénynyitón produkáltuk. Ezen a horvátgurabiak otthonában 4:0 arányban diadalmaskodtunk. A 6. forduló hazai találkozóján azonban elbotlottunk, csupán remiztünk a királyfaiak elleni találkozón. Bosszantó, hogy a 89. percben még mi vezettünk 2:1-re, mégis kiengedtük kezünkből a győzelmet. Vendéglátóként pontokat vesztettünk a Jarovce elleni összecsapáson is. Sokat nyomott a latban, hogy idegenben hatszor győztesen hagytuk el a pályát. Érdekességként említem meg, hogy vendégként több pontot szereztünk, mint házigazdaként. Jobbára az elvárásoknak megfelelő teljesítményt nyújtott a csapat, melyet vezetőedzőként az Inter Bratislava egykori kiválósága, Peter Mráz irányít. Munkáját kapusedzőként Balheim Géza segíti” – értékelte az éllovas helytállását a sportvezető. Külön kiemelte a negyvenéves Peter Škrabák szerepét is. A rangidős futballista előbb a nyáron bejelentette visszavonulását, majd csakhamar megjelent az öltözőben. „Én is szeretnék a segítségetekre lenni a bajnoki cím elhódításáért vívott ádáz csatákban” – mondta visszatérésekor Škrabák. „Csapatunk tizenkettedik játékosa a fiúkat nagy lelkesedéssel és hangerővel buzdító közönség. Drukkereink csoportja, melyet vezérszurkolóként Ásványi György irányít, idegenbe is elkísér bennünket. Hálával tartozunk községünk önkormányzatának az általuk nyújtott anyagi támogatásért. Polgármesterünk, Szalay József megígérte, mindent megtesz azért, hogy a jubileumot bajnoki címmel tehessük emlékezetessé” – fogalmazott derűlátóan Nagy Sándor. Közben az is kiderült, a félieknél a fent említett Nagy Dezső erősíti a szakmai stábot. A keretből Tengeri Ausztriába távozott, Jurčíknak pedig lejárt a vendégjátéka. Mivel ősszel az együttes erősségei közé tartozott, szeretnék őt továbbra is megtartani. A téli alapozást január 6-án tornatermi gyakorlásokkal kezdi el a Mráz-legénység, az első edzőmeccset február 5-én a hegysúriak ellen játsszák. A listavezető tisztségviselői, szurkolói egyaránt arra számítanak, hogy a féliek hatpontos előnyüket tovább növelve érnek révbe a bajnoki évfolyam végén.

ŐSZI MÉRLEG

Otthon: 7 5 2 0 16:6 17

Idegenben: 8 6 1 1 17:6 19

Legjobb góllövők: 11 – Škorec, 10 – Valík

Piros lapok: 3 (Ožvald, Beník, Babala)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?