Félgőzzel futballozó élcsapatok

Pozsony/Szenc. Alighanem bénítólag hatott a pozsonyi III. liga két élcsapatára a tény, hogy már két fordulóval a bajnokság befejezése előtt biztosították feljutásukat a II. ligába.

Pozsony/Szenc. Alighanem bénítólag hatott a pozsonyi III. liga két élcsapatára a tény, hogy már két fordulóval a bajnokság befejezése előtt biztosították feljutásukat a II. ligába. A récseiek és a szenciek szombat délutáni párharcán ugyanis mindkét fél képviselői felszabadultan futballoztak, ám csupán félgőzzel küzdöttek a pontokért. A szurkolók jobbára unatkoztak, hiszen a játékosok kevés említésre méltó akcióval, egyéni megoldással szórakoztatták őket. A játék képe alapján elmondhatjuk, az elejétől a végéig a hazaiak enyhe mezőnyfölényének jegyében zajlottak a történések. Ennek ellenére a fegyelmezetten védekező vendégek zsákmányoltak három pontot. A 6. percben Dargaj tesztelte a vendégkapus, Matlák figyelmét. A 13. percben Lipaiak senkitől sem zavartatva fejelt a szenci kapu mellé. A szórványos ellentámadásokkal kísérletező vendégek a 36. percben szereztek vezetést. Gólerős támadójuk, Futó meg-előzte őrzőjét, Ďuricát, lövésével szemben a récseiek hálóőre, Péntek tehetetlennek bizonyult. Ekkor még kevesen gondolták, hogy ez lesz a nagy érdeklődéssel várt párharc egyetlen találata. Szünetben Jozef Olša, a házigazdák trénere cserékkel igyekezett javítani védencei teljesítményén. Homola és Vulín ugyan nagyon igyekezett, ennek ellenére az eredmény már nem változott. A vendégek ugyanis taktikai fegyelmezettségüknek is köszönhetően minden récsei támadást kellő időben hárítottak, s a mérkőzés végét jelző sípszóig megőrizték soványka előnyüket. A két továbbjutó összecsapása barátságos mérkőzéshez hasonlított, a játékvezetőnek egyszer sem kellett lapot előhúznia a zsebéből.

RAČA–SFM SENEC 0:1 (0:1). Góllövő: Futó (36.). Játékvezető: Minárik, 120 néző. SFM SENEC: Matlák–Blaho, Fiľak, Sebők (74. T. Bartko), Petrovič, Novák, Glončák ( 90. D. Bartko), Krajčovič, Futó, Horgosi, Štelár. (bk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?