Együtt a korrupció ellen

Ürmény. A bíróságok átalakításában szerzett tapasztalatokról, a polgári perek lerövidítését szolgáló eszközök módosításáról és a korrupció elleni küzdelemről cseréltek eszmét háromnapos találkozójukon a visegrádi négyek igazságügy-miniszterei.

A Nyitrához közeli ürményi (Mojmírovce) kastélyban keddtől tegnapig tartó tanácskozáson a házigazda Daniel Lipšic szlovák tárcavezető cseh kollégájával, Karel Čermákkal, Hankó Faragó Miklóssal, a magyar igazságügyi minisztérium politikai államtitkárával és Lengyelország igazságügyi miniszteri és főügyészi posztját is betöltő Grzegorz Kurczukkal tárgyalt az említett témákról.

A négyoldalú megbeszéléseket követő tegnapi sajtóértekezleten Lipšic elmondta, Európa minden országában gondot jelent, hogy a bírósági eljárások elhúzódnak, hosszadalmasak. Ezen egyrészt jogalkotási módosításokkal lehetne segíteni, hogy az eljárás hatékonyabb legyen és kevésbé formális. Sokat segítene, ha gyakrabban sikerülne peren kívüli egyezségre jutni. Azt is el kellene érni, hogy a bíró nagyobb felelősséggel tartozzon a döntéseiért. A korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatban a részvevők egyetértettek, hogy e téren rendkívüli jelentőségűek az új módszerek, például a koronatanú és a speciális ügynök intézménye. Lipšic szerint a szervezett bűnözés elleni harcban segítene sokat, ha gyakrabban élhetnének a törvénytelenül szerzett vagyon elkobzásának lehetőségével.

Nem egyezett a részvevők véleménye az európai alkotmány tervezetében is szereplő európai ügyész intézményéről. Lipšic úgy látja, ezt az intézményt teljesen ki kellene hagyni az alkotmányból, mert az Európai Unió föderalizálását segítené elő, ami nem lenne jó dolog. Čermák ellenben úgy vélte, az európai alkotmányba belefoglalhatják az európai ügyész intézményét, hiszen sok időbe telik, míg az működőképessé válik, és lesz elég idő tiltakozni, ha esetleg nem felel meg a követelményeknek. Hankó Faragó Miklós szerint magyar részről nem egyértelmű az elutasítás, de ők is megfogalmaztak bizonyos problémákat. Szerinte az egész magyar jogrendet módosítani kellene, ha abba be akarnák építeni az európai ügyész intézményét.

Abban minden részvevő egyetértett, hogy az Európai Unió pénzügyeit veszélyeztető nemzetközi bűnözés terén van jogosultsága egy ilyen intézménynek. Újságírói kérdésre válaszolva az illetékesek azt is elmondták, mi a véleményük a bírósági per élő televíziós közvetítéséről. A szlovák tárcavezető szerint a tárgyalást vezető bíróknak minden nyilvános per esetében meg kellene engedniük, hogy az újságírók felvételeket készítsenek, ám az egész tárgyalás élő közvetítése szerinte a bírósági eljárás komolyságát veszélyeztetné. „Az még rendben van, hogy a politikusokból viccet csinálnak az újságírók, de egy bírósági eljárás esetén ez nem lenne helyénvaló” – fogalmazott Lipšic. A mojmírovcei találkozó az ötödik négyoldalú megbeszélés volt, a következőt jövőre Lengyelországban tartják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?