„Egy kicsit mindig belehalok ebbe”

Örömmel ölelik magukhoz az ajándékokatSomogyi Tibor felvételeDunaszerdahely. Elmegyek hozzád, meglátogatlak – mondják egymásnak többen is a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban felállított asztaloknál. A fiúk a lányoknak, fiatalok az időseknek ígérik a viszontlátást, a testileg épek a mozgáskorlátozottaknak, a szellemileg kevésbé sérültek betegebb társaiknak. Amennyire tőlük telik, bizonyára betartják ígéretüket, mert e napon tették, s ezt nem szabad elfelejteni. Mind a 250 meghívottnak nagy ünnep a találkozó. Hiszen megfeledkezhetnek hátrányos helyzetükről. A család terhének számító személyből főszereplővé léphetnek elő. Értük, nekik van a karácsonyváró játszóház immár egy évtizede. Azért, hogy az óvónők, pedagógusok által előkészített díszeket ők maguk fejezzék be és akasszák fel a közös karácsonyfára, hogy igazi színpadon mutassák be műsorukat, s valódi diszkón azzal és úgy táncoljanak, akivel és ahogyan jólesik. A szervezők jóvoltából az advent egy napján kiszakadhatnak szürke hétköznapjaikból ezek az emberek, akikkel a sors csúnya tréfát űzött, de akik sérültségükben is szeretetre méltóak. Kedvesek, ragaszkodók – ennek ápolóik a megmondhatói. Meg Szabó Jolán, aki annak idején csallóközkürti éneklő asszonyaival találta ki, hogy a dalt, a jókedvet el kellene vinni a szociális otthonokba is. Az öröm láttán változtattak az irányon, és az intézetieket hozták el az emberek közé: néhányszor Padányba, Csallóközkürtre és most Dunaszerdahelyre. A polgármesterek, vállalkozók, pedagógusok személyében mindig segítőkész emberekre találtak. Ezért várja terített asztal az ünneplőket és sok-sok ajándék: a Mikulás-csomagon kívül ruhanemű, könyv, játék. Nem lehet meghatottság nélkül nézni, amint az őszülő hajú, ám lélekben örök gyerek nők és férfiak a játékok között válogatnak. És ölelik magukhoz a plüssmacit vagy a kisautót. Az iskolákban, templomokban meghirdetett gyűjtés során a játékokat a gyerekek hozták. Ők már megtanulták, hogy adni nagyon jó. Talán még jobb mint kapni. Joli mama, mindenki Joli mamája a határtalan örömöt látva nem bírja ki könnyek nélkül: „Egy picit mindig belehalok ebbe.”