Eddig tízezren kértek magyarigazolványt

Komárom. Március végéig több mint tízezer magyarigazolvány-kérvényt fogadtak a Szövetség a Közös Célokért Komáromi Területi Irodájának munkatársai.

„Úgy érezzük, a tavaly ősszel indított kampányunknak meg lett az eredménye – fogalmazott Petheő Attila, az iroda munkatársa. – Kollégáim fényképész kíséretében látogatnak a falvakba, ezzel is megkönnyítve a kérvényezők ügyintézését. A napokban már másodszor kezdték végigjárni a településeket, ma délután fél háromkor például a csallóközaranyosi kultúrházban, szerdán ugyanebben az időben pedig a pati községházán találkozhatnak velük az érdeklődők.” Petheő szerint még mindig alacsony a pedagógusigazolványt igénylők száma; a járásban eddig körülbelül csak minden negyedik pedagógus élt a lehetőséggel. Mivel aránylag sok igazolvány vár arra, hogy a tulajdonosa átvegye, Petheő megjegyezte, irodájuk naprakész információval szolgál arról, kinek készült már el az okmánya, illetve arról is, mely időpontokban veheti azt át az illetékes magyarországi közigazgatási hivatalban. Az érdeklődőknek a 035/7705 800-as telefonszámon adnak tájékoztatást.

A Szövetség a Közös Célokért új kezdeményezéssel, jogsegélyszolgálattal is szeretné segíteni a szlovákiai magyarokat. Április 15-től minden kedden és csütörtökön a 035/7851 110-es telefonszámon a törvényből eredő kárpótlási lehetőségekről, az ügyintézés módjáról ad tájékoztatást Szabó Olga ügyvéd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?