Bosszankodtak a szurkolók

Láb. Az utóbbi fordulóban rendkívül eredményes vendégcsapat játékosai ezúttal gólínségben szenvedtek. Az első percektől kezdve jobbára a két tizenhatos között zajlott a játék, alig forogtak veszélyben a kapuk.

Láb. Az utóbbi fordulóban rendkívül eredményes vendégcsapat játékosai ezúttal gólínségben szenvedtek. Az első percektől kezdve jobbára a két tizenhatos között zajlott a játék, alig forogtak veszélyben a kapuk. A technikailag jóval képzettebb szenciek ugyan mindvégig mezőnyfölényben futballoztak, góllal kecsegtető helyzeteiket azonban rendre elpuskázták. ĺgy volt ez a 19. percben is, amikor a bal szélen Mucha viharzott el a labdával, Krajčovič elé tálalt, akinek a 16-os vonalról leadott lövése elkerülte a vendéglátók kapuját. A 27. percben a túloldalon maradt ki a ziccer. Egy szabadrúgást követően Žifčák fejese csupán centiméterekkel kerülte el a szenciek kapuját. Szünet után sem változott a játék képe. A 70. percben gólt szerezhettek volna a vendégek. Futó két őrzőjét lerázva Krajčovičot hozta helyzetbe, aki ezúttal sem célzott pontosan. Nyolc perccel később Futó kapáslövése süvített el a jobb kapufa mellett. A hajrában a hazai Salbot egyéni akciója végén Žifčák is kihagyta a helyzetet. Mindkét kollektíva idényvégi formában játszott, a nézők jobbára unatkoztak, bosszankodtak. LÁB–SFM SENEC 0:0. Sárga lap: Žifčák–Čambal. Játékvezető: Fischer, 110 néző. SFM Senec: Vencel–Čambal, Fiľak, Petrovič, Bozsik–Kocian, Krajčovič, Fiľak, Poór–Radašovský (85. Orlík), Mucha. (fp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?