Betonszörny helyén üzletház?

Rimaszombat. Egy éven belül eltűnhetne a rimaszombati városképet évtizedek óta rontó, a város központjában a Daxner téren álló betonmonstrum, ha sikerül megegyezésre jutnia az önkormányzatnak, a szociális biztosító igazgatóságának és a Tesco üzletlánc képviselőinek.

A Városi Művelődési Központtal átellenben álló, mára életveszélyessé vált épülettorzó a régi elképzelések szerint moziként szolgálta volna Rimaszombat lakosságát. A rendszerváltás idején leállt az építkezés, azóta a már felépített konstrukció iránt többször volt érdeklődés, de egyik sem mutatkozott kivitelezhetőnek. A Daxner tér teljes rendezésének érdekében a rimaszombati önkormányzat most újra megoldást keres. A téren még 1997-ben, egy korábbi önkormányzati döntés értelmében eladtak egy tekintélyes méretű telket a szociális biztosító számára, amely székházat tervezett ebbe a régióba. Az építkezés máig nem indult el. Most a Tesco cég üzleti ajánlata valamilyen előrehaladást hozhat a tér rendezésének ügyében, ha sikerül meg-egyezni a biztosítóval és a várossal. A betonmonstrumot az ígéretek szerint elbontanák, helyére épülne fel az üzletház és az azt kiszolgáló parkoló, viszont ehhez nem elég a felkínálható terület. Szükség lenne a tervezett biztosító székház telkéből kihasítani egy darabot, amit később kompenzálnának. Cifrus István polgármester szerint van esély a megegyezésre és város által képviselt elképzelés minden érintett számára elfogadható lenne. „ Meg kell győznünk a biztosító vezetőségét, hogy az eredeti elképzeléseit részben módosítsa. Csupán arról kell meggyezni, hogy néhány száz négyzetméternyi területet átadjanak a Tesco számára, ami helyett a város tudna telket biztosítani a Daxner tér területi elrendezésének módosításával. A biztosító székházát a Tompa Mihály Alapiskolához közelebb, az iskola melletti, városi tulajdonban lévő, pillanatnyilag leaszfaltozott és sporttevékenységre használt terület felé kellene a terveken továbbhelyezni. Ezzel a megoldással talán mindenki jól járna. Megszületne végre a megoldás a betonmonstrum ügyében, lenne üzletház, nyugodtan elférne a biztosító székháza is és egy új, rendezett városközpont épülhetne fel a most még ugyancsak elhanyagoltnak tűnő területen. Tárgyalunk minden érintettel és szeretnénk kikérni a város polgárainak is a véleményét ez ügyben.” – nyilatkozta Cifrus István polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?