Belehajtott a mentőautóba

Galánta. Szirénázó gyorsmentőbe hajtott tegnap egy gépkocsi a város egyik kereszteződésében. „Taksony felől, a vasúti felüljáróról szirénázva jött egy mentőautó, Vágsellye felől pedig a főutcán egy Felícia.

Galánta. Szirénázó gyorsmentőbe hajtott tegnap egy gépkocsi a város egyik kereszteződésében. „Taksony felől, a vasúti felüljáróról szirénázva jött egy mentőautó, Vágsellye felől pedig a főutcán egy Felícia. Láttam, baj lesz, mert a Felíciának zöld volt, de – mintha a sofőr nem is hallotta volna a szirénázást – nem fékezett a kereszteződés előtt, oldalról telibe találta az éppen oda érkező mentőautót” – írta le egy szemtanú a Fő utca és a Hody út kereszteződésében történt balesetet. Elmondása szerint a mentőautót az erős lökés áttaszította az út másik sávjába, a Škoda eleje pedig teljesen összeroncsolódott. Záreczky János, a Galántai Szent Lukács Kórház igazgatóhelyettese megerősítette, hogy a karambolozott gyorsmentő a kórházé – éppen egy beteget szállított a kórházba. „Személyi sérülés szerencsére nem történt. Azonnal küldtünk egy másik mentőautót, amelylyel a pácienst beszállították a kórházba. A gyorsmentő sofőrje átült egy másik mentőautóba, és folytatta tovább a szolgálatot. Az anyagi kár sem túl nagy” – mondta Záreczky. (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?