Augusztusban adják át az új árvízvédelmi falat

Párkány. Várhatóan áprilistól már a Jesenský utca felől is fel lehet hajtani autóval a Mária Valéria hídra, az új árvízvédelmi falat pedig idén augusztusban adják át – tudtuk meg Ján Oravectől, a város polgármesterétől.

Párkány. Várhatóan áprilistól már a Jesenský utca felől is fel lehet hajtani autóval a Mária Valéria hídra, az új árvízvédelmi falat pedig idén augusztusban adják át – tudtuk meg Ján Oravectől, a város polgármesterétől.

Párkány megegyezett az Állami Útkezelőség érsekújvári igazgatóságával, tehát áprilisban megvalósul a terv. Ugyanakkor ez lesz a főút is, a közlekedési rend megváltozásáról táblák tájékoztatnak majd. A város új árvízvédelmi falának építése az eredeti ütemterv szerint zajlik, a műszaki átadásra augusztusban kerül sor, s ezt a határidőt a vízgazdálkodási vállalatnak tartania kell, mert uniós pályázat lévén kötelező határidőről van szó – fejtette ki lapunknak Ján Oravec. Párkány pillanatnyilag arról tárgyal, hogy legkésőbb az említett időpontig az új töltésen húzódó Duna-parti sétányra a közvilágítást is kihelyezhessék és beszerelhessék. Ezért léptek kapcsolatba azzal a céggel is, amely a dunai kikötőket kezeli.

További egyeztetések folynak az Aquario Shopping Center ügyében is, az előzetes megállapodás szerint a kivitelező a volt keményítőgyár előtti teret a saját költségén újítaná fel, a Bocskai utca rekonstrukciója kapcsán pedig a város szeretné, ha ott a költségeket szintén az áruház kivitelezője előlegezné meg, s utána ezt a város törlesztené a cégnek.

„A Bocskai utca felújítása az ő érdekük is, hiszen onnan lehet majd megközelíteni az üzletközpont garázsait, de ebbe még a befektetőnek, a kivitelezőnek, és természetesen a képviselő-testületnek is bele kell egyeznie. Folyamatosan tárgyalunk, egyelőre annyit mondhatok, hogy az Aquario ez év végén nyitná meg kapuit – mondta Ján Oravec. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?