Athénból a góllista élére

Ajnácskő. Az ajnácskői Urbán Roland, a közép-szlovákiai V. liga D csoportjának egyik ügyeletes gólkirálya a szőlőskei Fodor Róberthez hasonlóan az őszi idény során tizenegyszer talált be az ellenfelek hálójába.

Ajnácskő. Az ajnácskői Urbán Roland, a közép-szlovákiai V. liga D csoportjának egyik ügyeletes gólkirálya a szőlőskei Fodor Róberthez hasonlóan az őszi idény során tizenegyszer talált be az ellenfelek hálójába. Roland trónra kerülése nem is jelent olyan nagy meglepetést, hiszen sikerekben bővelkedő pályafutása során általában a legeredményesebbek futballisták közé „lőtte be” magát. Az viszont megkülönböztetett figyelmet és elismerést érdemel, hogy a góltermést ezúttal nem előzte meg megfelelő szintű felkészülés.

„Három-négy éve, amikor még Szepesi és Ruszó oldalán játszottam, szintén gyakran iratkoztam fel a góllistára. Egy évet azonban Görögországban töltöttem el, ahol természetesen a munka jelentette számomra a megélhetést, a futball pedig a sportos kikapcsolódást. Athénban keményen dolgoztam, ám a görög metropolisban sem bírtam ki foci nélkül. Ha volt egy kis szabadidőm, elmentem az ottani kispályás bajnokságba játszani. Meglepetésemre az amatőrök mezőnyében olykor élvonalbeli focisták is felbukkanntak, az egyik csapattársam például a jónevű Panioniosz játékosa volt. Feldobott, hogy velük, vagy ellenük is focizhattam. Az Európa-bajnokságon szerzett aranyérem után Hellászban fociláz tombolt” – vallott a Görögországban szerzett emlékeiről a csatár, akinek a teljesítményén nem látszott meg a kényszerszünet. Urbán Roland nevét az V. liga őszi idényében leginkább a klenóciak és az alsófehérkútiak jegyezték meg. Az ajnácskői gólzsák ugyanis az ellenük lejátszott összecsapáson mesterhármast produkált. „Különösen az utóbbiak elleni mérkőzésen játszottam jó formában. Rúgtam még egy negyedik gólt is, ám ezt nem adta meg a játékvezető. Az idény zárófordulójában a lukanyényeiek ellen is jól ment a játék, két gólt szereztem” emlékezett vissza az őszi szezon legsikerültebb találkozóira a tabella negyedik helyén telelő ajnácskőiek egyik kulcsembere, Urbán. Tőle azt is megtudtuk, hogy csapattársai közül leginkább Ruszó Bélával és Czene Istvánnal értik meg egymást a pályán. Csapata ezúttal is a feljutást tűzte ki célul. Még az sem kizárt, hogy a társakat megelőzve Urbán már tavasszal IV. ligás csapat mezét viseli a pontvadászatban. A gólerős befejező csatárra ugyanis a tornaljaiak is felfigyeltek. „Néhány hete már Tornalján edzek, ahol nagyon jól érzem magam. Csakhamar kiderül, hogy a rimaszombati B-csapatban folytatom-e pályafutásomat. Egyelőre minden jel arra utal, hogy sor kerülhet az átigazolásra” – zárta a beszélgetést derűlátóan Urbán Roland. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?