Aszfalt kerül a macskakő helyére Pozsonyban

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSPozsony. Idén 223 ezer eurót fordított az utcák és a járdák felújítására Pozsony-Óváros önkormányzata. Az év második felében is folytatják a munkát.A Májková utca burkolatát aszfaltra cserélik.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Pozsony. Idén 223 ezer eurót fordított az utcák és a járdák felújítására Pozsony-Óváros önkormányzata. Az év második felében is folytatják a munkát.

A Májková utca burkolatát aszfaltra cserélik. Az utca burkolata balesetveszélyes volt, néhány helyen sérültek voltak, vagy hiányoztak a macskakövek. „A felújítást részben az itteni lakosok zajra és biztonságra vonatkozó bejelentései és kérvényei miatt végeztük el” – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Táňa Rosová, a városrész polgármestere. A macskakövek egy részét a Hal Tér (Rybné námestie) burkolatának javítására használják fel. Tavasszal a Mező utca (Poľná ulica) macskaköveit is aszfaltborításra cserélték. „A munka összköltsége elérte a 29 000 eurót” – nyilatkozott a hírügynökségnek Alexandra Obuchová, az Óváros szóvivője. A Mihálykapu utca (Michalská ulica) felújítását is tavasszal kezdték és július elején fejezték be. A munkára 80 000 eurót különítettek el a költségvetésből, a közbeszerzési eljárás után 50 519 euróba került a rekonstrukció. A megtakarított összeget a sétálóutca járdáinak felújítására szánja a városrész vezetése. Idén tervezik a Grössling utca (Grösslingova), a Tajovský és a Miklós utca felújítását. A lépcsők karbantartására is ügyelnek. A szóvivő tájékoztatása szerint a Vár utca (Zámocká ulica) és a Mély út (Hlboká ulica) lépcsőit már megjavították, a Tablincova, a Čapkova, az Inovecká és a Žižka utca lépcsőinek felújítását is tervezi az önkormányzat.

A lakosok a városrész honlapján (www.staremesto.sk) jelenthetik, ha kátyút látnak. A honlapon megadhatják az úthiba pontos helyét és fényképet is csatolhatnak a bejelentéshez. Egy év alatt hetven kátyúról érkezett bejelentés a hivatalba. „Egy részük a pozsonyi magisztrátus útjain van, értesítettük az illetékeseket” – mondta a hírügynökségnek Obuchová. A városrész 47 bejelentett kátyújának többségét már befoltozták. (TASR, béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?