Akár utazni is hajlandók a munka után a hátrányos helyzetű álláskeresők

Szímő. Tizenhat hátrányos helyzetű, több éve munkanélküli szímői lakos látogatja azt a háromhetes számítógépes tanfolyamot, amelyet a falu önkormányzata indított a foglalkozásfejlesztési központtal közösen.

Szímő. Tizenhat hátrányos helyzetű, több éve munkanélküli szímői lakos látogatja azt a háromhetes számítógépes tanfolyamot, amelyet a falu önkormányzata indított a foglalkozásfejlesztési központtal közösen.

Peter Baláž szakelőadó, az érsekújvári fejlesztési központ munkatára – a losonci székhelyű Foglalkoztatás-fejlesztési Központ (Centrum pre rozvoj zamestnanosti) partnere – február 18-án indította el a tanfolyamot, amelynek a résztvevői a számítógépes alapismeretekkel és a világháló használatával ismerkednek. „Húsz éve már, hogy nem vagyok munkaviszonyban. Most, hogy a gyerekek felnőttek, úgy éreztem, szükségem van a váltásra. Számítógépes ismeretek nélkül azonban nem sok esélyem van a munkapiacon, legalább annyit szeretnék tudni, mint a mai fiatalok” – árulta el Kantár Angéla, a tanfolyam egyik negyvenhét éves résztvevője. Nem ő az egyetlen, aki tapasztalatok híján évek óta nem tud megfelelő állást találni. A korosztályába tartozó munkakeresők többszörösen hátrányos helyzetben vannak, és attól tartanak, a munkáltató inkább a fiatal pályázókat részesíti előnyben. A községháza üléstermében zajló képzés egyik résztvevője, a huszonegy éves Lakatos Tünde szerencsésnek tartja magát, neki már az alapiskolában sikerült szert tenni némi számítógép-kezelési tapasztalatra.

„Még nincs családom, ezért el tudnék vállalni olyan munkát is, ami távolabb esik a lakhelyemtől” – teszi hozzá Tünde. „A több éve állást keresőknek segítségre van szükségük, mert nem igazán tudnak tájékozódni a munkaerőpiacon. Új ismeretekre, némi jártasságra van szükségük ahhoz, hogy el tudjanak menni egy állásinterjúra. A 2200 lakosú Szímőn jelenleg 7,5 százalékos a munkanélküliség. A lakosok egy része a komáromi Nokiában, a gútai kábelgyárban dolgozik, a Samsung cég jóvoltából az utóbbi hónapokban tíz százalékkal csökkent a munkanélküliségi ráta a faluban” – tájékoztatott Bób János polgármester. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?