A Pozsonyi Kifli Polgári Társulásé a Patria díj

Érdekes történelmi előadások hangzottak el a helytörténészek idei országos találkozóján.UdvardMérföldkövek címmel rendezték meg az érsekújvári járásbeli Udvardon a szlovákiai magyar helytörténészek országos találkozóját.

Érdekes történelmi előadások hangzottak el a helytörténészek idei országos találkozóján.

Udvard

Mérföldkövek címmel rendezték meg az érsekújvári járásbeli Udvardon a szlovákiai magyar helytörténészek országos találkozóját. Az idei Patria díjat a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás nevében Korpás Árpád alelnök, lapunk egykori munkatársa vette át. Végh László, a Pro Patria Honismereti Szövetség elnöke elmondta, 2003 óta adja át a kuratórium a Patria díjat. „Eljött az idő, hogy olyan szervezetet értékeljünk, amely a korabeli felvételek és dokumentumok modern értékmentését, digitalizálását vállalta, és értékes helytörténeti munkát végez a legmodernebb számítógépes technikai eszközökkel” – hangsúlyozta méltatásában Végh László. A Pozsonyi Kifli PT-t 2010 decemberében alapította néhány, Pozsonyban élő magyar nemzetiségű értelmiségi, és a többnemzetiségű Pozsony történelmi és kulturális értékeinek ápolását és népszerűsítését tűzte ki céljául. A társulás elnöke Bolemant Éva, a magyar alelnök Korpás Árpád, a szlovák alelnök Ján Vyhnánek. A helytörténészek országos találkozóját 22. alkalommal rendezte meg a Pro Patria Honismereti Szövetség, a Csemadok Országos Tanácsa, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya, a Csemadok udvardi alapszervezete, Udvard önkormányzata és a somorjai Bibliotheca Hungarica. A résztvevők megkoszorúzták a kitelepítettek és deportáltak szobrát, megnyitották A magyar függetlenségért vándorkiállítást, melyet a Hadtörténeti Intézet és Múzeum állított össze, majd történelmi előadások hangzottak el, és bemutatkoztak a hetényi ifjú helytörténészek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?