A perbenyiki Mailáth-kastély – a Bodrogköz ékessége

A Bodrogköz vidékére jellemző egykori holtágak, mocsaras területek közül kiemelkedő homokbuckák egyikén áll Kassa megye egyik legszebb műemléke, a Mailáth-kastély. Az épületben ma iskola működik.PERBENYIKA Mailáth családnak sok mindent köszönhet Zemplén megye és Perbenyik község is.

A Bodrogköz vidékére jellemző egykori holtágak, mocsaras területek közül kiemelkedő homokbuckák egyikén áll Kassa megye egyik legszebb műemléke, a Mailáth-kastély. Az épületben ma iskola működik.

PERBENYIK

A Mailáth családnak sok mindent köszönhet Zemplén megye és Perbenyik község is. Igen régi alapítású falu ez, első írásos emléke 1323-ból származik, nemesi birtokként tartották számon, és sok birtokosa volt. A Nagytárkányi, a Perényi, az Agárdy, a Vassay, a Vékey, a Palugyay család váltotta itt egymást, hol vásárlás, hol királyi birtokjogrendezés, hol örökösödés útján jutva birtokhoz az igen jó termőföldű, gazdag vidéken.

Zemplén megye híresei

A 18. században a Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényében megörökített Dőry bárói család ősei is birtoktulajdonosok voltak itt, majd a Sennyey családhoz került a falu. I. Mailáth József Sennyey Antóniával kötött házassága révén lett végül Perbenyik Mailáth-birtok. Fiuk, Mailáth Antal a korabeli politikai életben alkancellári, majd főkancellári rangot töltött be egészen 1844-ig, amikor visszavonult zempléni birtokaira, Perbenyikre, ahol a 18. században még nem volt kastély. Az Első Katonai Felmérés 1763 és 1787 közt megrajzolt térképe még nem, de a Második Katonai Felmérés 1806 és 1869 közt készült rajza viszont már jelöli a kastély U alakú formáját és egy épített angolkertet is. A Perbenyiket birtokközponttá tevő I. Mailáth József 1798-ban kezdte el egy földszintes, három szárnyból álló kastély építtetését, amelyet remekbe szabott parkkal vett körül. A fennmaradt adatok szerint a grófi család 1823-ban kápolnával egészítette ki az épületegyüttest, amely ma is a római katolikus híveket szolgálja. Mai formáját 1899-ben kapta meg a kastély, így lett a klasszicista és a romantikus stíluselemekkel díszített épület a Bodrogköz egyik ékessége. Mailáth Antalt reformpolitikusként tartják számon, aki szoros kapcsolatot tartott Kossuth Lajossal és Széchenyi Istvánnal is. A vidék fellendítésén dolgozva kezdeményezte a Tisza szabályozását, a vasútépítés céljából például feláldozta saját erdejét, hogy annak helyén haladhasson át a nyomvonal. Mailáth Antal gyermektelenül hunyt el, ezután a hitbizományi birtok II. Mailáth Józsefre szállt át örökségként, aki katonai pályán indult, majd 1885-ben elnyerve a főrendiházi tagságot s a grófi címet, a pécsi születésű úr a Tisza partjára költözött. 1886-ban a gróf a Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat elnöke lett, ugyanebben az évben feleségül vette Széchenyi Máriát, s a párt ezek után a vidék közismert, közkedvelt nemes uraiként tartották számon. Mailáth gróf kórházat, hitel- és fogyasztási szövetkezetet szervezett, felesége nőegyletet, szegény gyerekek iskoláztatását támogató szervezetet alapított és támogatott, a házi ipar fellendítésén fáradozott. Negyvenhat évet élt együtt a nemes lelkű pár, végső nyughelyük itt van, a kastély kápolnájához közel épített sírboltban, amely beomlott, s ma a helyén szerény síremlék őrzi emléküket. Perbenyik híres családjáról, a Mailáth családról Cap György írt részletes remek monográfiát Élet a kastélyban címmel.

Mai élet a kastélyban

A jó állapotú, gondozott Mailáth-kastély építészeti szempontból is különleges, már csak azért is, mert századfordulós modernizálásakor, 1899-ben felépült mellette egy remekbe szabott víztorony is, amely a vízellátást biztosította a birtokon. Belső berendezése sajnos a második világháború fosztogatásaiban elpusztult vagy elveszett, de szerencsére fennmaradt a díszszalon belső faragott borítása, amely belsőépítészeti és műbútorasztalosi remekmű, és a kastélyban működő szolgáltatói és mezőgazdasági szakiskola díszterme is egyben. A második világháború után a kastélyban gyermekotthon működött, és itt nyílt meg az magyar gimnázium is 1952-ben. Van élet a kastélyban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?