A nyár végéig több rendőr lesz az utakon

Január elseje óta 637 közúti balesetet regisztráltak a rend-őrök a Kassai kerületben. Eb-ből 11 halálos kimenetelű volt.KassaA Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság az egész kerületre kiterjedő akcióba kezdett, amivel elsősorban a balesetek számát szeretnék csökkenteni.

Január elseje óta 637 közúti balesetet regisztráltak a rend-őrök a Kassai kerületben. Eb-ből 11 halálos kimenetelű volt.

Kassa

A Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság az egész kerületre kiterjedő akcióba kezdett, amivel elsősorban a balesetek számát szeretnék csökkenteni. Jana Mésárová rendőrségi szóvivő elmondta, az elmúlt öt hónapban közel hétszáz közúti baleset történt, ami már most 38-cal több, mint amennyi 2017-ben, egész évben történt. „Idén már összesen 11-en vesztették életüket az utakon, néggyel többen, mint egy évvel ezelőtt. Kétszázkilencvenen könnyebb, hetvenen pedig komolyabb sérüléseket szenvedtek” – nyilatkozta Jana Mésárová. Növekszik a motorbalesetek, mint ahogyan az ittas vezetés miatt történt balesetek száma is. „Az elmúlt hétvégén három motorbaleset történt. Kettő Kassán kívül, egy pedig a városban. Két motoros komoly sérüléseket szenvedett. Egyikük szabálytalanul előzte meg az útról lekanyarodó teherautót, másikuk pedig túl gyorsan hajtott, és megcsúszott a kanyarban. A múlt héten több részeg sofőrt is megállítottak a kollégák. Többségüknél több mint egyezreléknyi véralkoholszintet mértek, de voltak, akik vérében 2,4 ezreléket mutatott a szonda. Öt balesetet ittas vezetők okoztak” – mondta a rendőrségi szóvivő. Hozzátette, éppen emiatt még több ellenőrzésre számíthatnak a sofőrök, egészen a nyári turistaszezon végéig. „Ismét felhívjuk a sofőrök figyelmét, hogy az ittasan vezetők nemcsak magukat, hanem másokat is veszélyeztetnek” – zárta Mésárová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?