A „halálmadár” és társai

A „hűséges” énekesmadarakhoz tartozik, mivel télen is nálunk marad, csupán a lakóhelyét változtatja meg: a kevés eleséget kínáló erdőkből ilyenkor inkább a települések közelébe költözik. Nagyon jól alkalmazkodik az éghajlathoz, mivel a nyári rovartáplálékról télen egyszerűen „átvált” bogyókra és magokra, de nem veti meg az etetőkben előkészített csemegéket sem.

Kuvik (Athene noctua)

A kisebb bagolyfélékhez tartozó, nálunk áttelelő ragadozó madár. Kissé lapított fejformája miatt tekintete „szigorúnak” tűnik, ami persze csak emberi belemagyarázás. Nappal is gyakran látható, amint oszlopon, épületeken kuksol. Főként rovarokkal és kisebb rágcsálókkal táplálkozik, de olykor elkap egy ügyetlenebb vagy beteg énekesmadarat is. Az ókorban – amint latin neve is mutatja – köztiszteletnek örvendett, mint a bölcsesség istennője, Pallas Athéné szent madara. Régen, amikor még nem volt közvilágítás, szívesen fogdosott éjjeli rovarokat a kivilágított ablakok közelében, ahol esetleg beteget ápoltak. Innen a rossz híre, mint „halálmadáré”, pedig ennek a szép és hasznos madárnak igencsak pozitív szerepe van a természetben.

Vörösbegy (Erithacus rubecula)

A télen is itt maradó kisebb énekesmadarak egyik szép képviselője. Kerekded formájú (mivel nyakát is behúzza) – mindössze 14 centiméteres „jószág”. Sűrű aljnövényzetű parkok, erdők, kertek, ligetek lakója, de mivel az emberrel szemben bizalmatlan, csak a szerencsés és türelmes megfigyelő gyönyörködhet benne. Bár nálunk is költ és olyankor – nyáron – a hangját is hallani, a téli példányok java része északról ideiglenesen leköltöző, áttelelő jövevény. A téli etetést nem igényli – megoldja saját maga, magokkal, rügyekkel táplálkozik.