A halál torkától a küzdősportig – egy újrakezdés története

Ha jól számolom, harmadszor lépek be úgy egy komáromi küzdősport klub edzőtermébe, hogy majd aztán arról írjak, hogyan változtatta meg a sport valakinek az életét. Eddig azonban csak fiatalokkal beszélgettem erről, legyen szó akár az akkoriban még birkózó, ma már bokszoló Lakatos Imréről vagy az MMA-s Fazekas Kristófról. Most azonban idősebb az alanyom: a csallóközaranyosi származású Jakab Zsolt története csalt el ismét a komáromi WFC-be.

Egy brutális sérülés

Zsolt élete szinte két nagy egységre bontható, amit egy konkrét nap, 2017. május 12-e vágott félbe, még 38 éves korában. E nap éjszakáján ugyanis egy csallóközaranyosi bálon megtámadták, s egy baltával olyan súlyos fejsérülést okoztak neki, hogy az életéért kellett harcolnia. Ennek oka mindössze az volt, hogy a helyi kultúrház előtt várakozó csoport egyik tagját, aki egy baltával érkezett a helyszínre, megpróbálta elküldeni. Ekkor tört ki a dulakodás, amelyből még megpróbálta kivonni magát.

„Mentem befele, és a testvérem – akit szintén megsebesített – kiabált, hogy »vigyázz!« 

Az volt a szerencse, hogy nem hátul találta el a fejemet a baltával, mert [bök oda az ujjával] itt van a kisagy. Ha ez történik, akkor vége. Ide csapott, oldalra” 

– mutatja a feje baloldalát Jakab Zsolt, ahol még most is tisztán látni a penge által okozott vágást.

A szilánkosra tört koponyacsont és az agysérülés miatt végül az érsekújvári kórházba vitték. Az életmentő műtét után az orvosa azt mondta neki, megnyerte „az élete lottóját“. Ugyanis ha a balta egy milliméterrel mélyebb sérülést okoz, akkor végleg lebénul a teljes jobb oldala – ha pedig egy kicsivel még beljebb hatol a penge, akkor meghal.

Kiút: a sport

Mindig a sportból merítettem erőt

– fűzi tovább a történetét Zsolt, aki egészen a balesetéig, csaknem 30 évig focizott: „Az volt az életem”. Kezdetben nem volt egyszerű a kilábalás. A sérülés miatt például a jobb kezét úgy érezte, minta valami „kesztyűszerűség” volna ráhúzva. A részleges felépülés után azonban elkezdett tornázni, erősíteni. 

„Úsztam is, a végén már két kilométert egyszerre, megállás nélkül. Hajtott az élni akarás és a bizonyítási vágy. Aztán elkezdtem utána futni, szóval mindent összekombináltam“ – meséli.

Eredetileg újra focizni szeretett volna, ám a koponyasérüléssel még kezdeni kellett valamit. Végül egy kranioplasztikai beavatkozás útján titániummal erősítették meg a sérült részt. Automatikusan elmosolyodunk azon, hogy ez bizony már Terminátor-szint: „élő szövet a fémvázon”. Az életét aztán az is újra teljessé tette, hogy párjával időközben kétgyermekes szülővé váltak.

Új értelmet adott a dzsúdzsucu

Végül azonban a labdarúgás helyett hogyan került be a képbe a küzdősport? A rövid válasz: az önbizalom és biztonságérzet iránti igény miatt. 

„Rájöttem, nem azért kell küzdőznöm, hogy én most valakin bosszút álljak. Viszont a mai világban azért jó, ha az ember kicsit meg tudja magát védeni. Kell, hogy legyen ehhez egy kis alapja“ – fejtegeti, majd hozzáteszi, hogy emellett a fociban korábban már mindent elért, amit lehetett és szeretett volna.

Először Szayka Róbert kempóklubjában töltött el másfél évet, majd azután került a WFC-be. Kezdetben félt a fejsérülés veszélyétől, de Farkas Péter edzői munkájának köszönhetően elég gyorsan rájött, hogy nem kell ettől tartania. Nem mellesleg gyorsan megtalálták a Zsoltnak való mozgásformát is: a dzsúdzsucut. Farkas lépésről lépésre vezette be őt a sportág titkaiba: „És akkor nekem jött, először csak ki kellett szabadulnom alulról, ami nem könnyű, mivel ugye Petinél azért ott van súly, az izomzat. Nagyon nehéz volt. 

Viszont akkor úgy éreztem, hogy na, megtaláltam, ez a én sportom. Ebben a sportban, ha itt vagyok lent a szőnyegen, akkor úgy érzem, hogy élek. Dobog a szívem, nem is tudom, hogy mondjam ezt az egészet, de azt érzem, hogy itt tudok teljesen kiteljesülni.“

Egy dolog a mozgásforma, másik dolog, hogy kikkel lehet edzeni. Zsolt ezen a téren is új otthonra lelt a WFC-ben, hosszan sorolja, melyik klubtagtól mit tanult meg. Nem túlzás azt állítani, hogy egy nagy családot alkotnak a klubban.

„Sokan félnek attól, hogy a küzdősportok agresszióra nevelnek. Ez egyáltalán nincs így. Ezek a sportágak arra tanítanak meg, hogy tisztelj mindenkit. 

Ha most visszapörgetném az időt, arra a napra 2017-ben, akkor egész máshogy csinálnék mindent ezzel a tudással. Nem mennénk neki senkinek, mert a Peti megtanította nekünk, vagy hogy egy halálos sérülés okozására képes eszköz ellen nem lehet fellépni. Becsuktam volna az ajtót, intettem volna nekik, hogy köszönöm, jobbak vagytok…” 

– mondja.

Ahogy beszélgetünk – miközben a hátunk mögött csendesen zajlik az edzés – Zsolt hangjában nem érzek haragot vagy gyűlöletet. Cserepes Erika balesete jut eszembe, akit kerékpáros edzés közben ütöttek el, majd hagytak magára Perbete és Bajcs között 2023 tavaszán. Kis híján meghalt. Amikor a sajtónak nyilatkozott az érsekújvári kórházban, benne sem volt indulat. A jól felfogott és művelt sport talán olyan belátást vagy akár bölcsességet adhat az embernek, aminek köszönhetően elkezdi máshogy nézni az életet.

Már versenyszerűen is

Jakab Zsolt eredetileg nem számolt azzal, hogy a dzsúdzsucut versenyen is felvállalja, de társai ösztönzésére végül elvállalta ezt is. Első megmérettetésén, a pozsonyi Octagon Fighting Academy bajnokságán végül kikapott, de ez nem lohasztotta le a kedvét – épp ellenkezőleg. Olyan eredményt szeretett volna elérni, amire büszke lehet. Ez a pillanat most november közepén jött el, ugyanis az ADCC Slovak Open Championship Brazilian Jiu Jitsu 2024 35 év feletti kategóriában, 83 kilós súlycsoportban második lett.

Kérdés, hogy ez számára elég-e már? És mi a helyzet a fejsérülés kockázatával? Zsolt válasza világos: „Megígértem a páromnak, hogy igen, leállok, de eltelt pár nap, és úgy érzem, hogy még mindig mennem kell. Mindig hajt valami. Ez olyan, mint a levegővétel, tudod. Jövőre lesz majd megint egy ADCC nemzetközi verseny. És lehet, hogy ott újra meg szeretném érettetni magamat. 

Jó, van benne kockázat, de az minden sportban van, de ha csak sétálok, eleshetek bármiben. Akkor valójában mindent meg kéne szüntetnem, hogy valójában végül ne csináljak semmit.“