Gútai harcos a világelitben

jiu
Gúta/Lisszabon |

Lisszabonban rendezik a világ legnagyobb jiu-jitsu versenyének tartott nyílt Európa-bajnokságot, a kontinensviadalon egy gútai induló is megmérettetik. Román Sándor a cselgáncsból igazolt át, reményekkel telve áll neki a versenynek. 

Rendkívüli figyelemmel lehet kísérni a héten a lisszaboni Odivelasban lévő sportlétesítményben tartandó jiu-jitsu-Eb-t, amire több ezer résztvevőt várnak. Gútáról Román Sándor cselgáncsozó vesz részt érsekújvári csapattársával, Král Nikolasszal, akik a Ribeiro Jiu Jitsu Klub növendékeiként reprezentálják Szlovákiát. 

Román Sándor érdeklődésünkre elmondta, nem szokott év elején versenyezni, számára ez újdonság lesz. „Amit az ünnepek alatt felszedtem, azt most le kell dolgoznom. Ezt el akartuk kerülni, mivel amúgy is magasabb súlykategóriában indulok. Öthetes kőkemény edzéssorozaton vagyok túl, volt, hogy napi háromszor edzettem. Erősítő edzések és kondiedzések váltották egymást, volt jiu-jitsu- és dzsúdóedzés is. Egy egyhetes müncheni edzőtáborban is részt vettem. Így indulok Lisszabonba, ahol a kategóriámban több mint száz harcos vár. Sokat köszönhetek edzőmnek és mentoromnak, Bilishich Tamásnak, valamint barátnőmnek a támogatásért” – fogalmazott a gútai fiatalember. Hozzáfűzte, célja a dobogóra kerülés, illetve hogy a legtöbbet kihozza magából az összecsapások során. 

Harcostársa, Král Nikolas is elégedett a felkészülésével. „Kisebb sérülések és betegség nehezítette a felkészülést, de már jól vagyok. Minden a tervek szerint alakult, sikerült fogyasztanom is. A versenyen Sanyival szeretnék döntőbe jutni és éremmel hazatérni. Nem lesz könnyű, de mindent beleadok” – fogalmazott Král.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?