3D-s mozi lesz Dél-Komáromban

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSDél-Komárom. A néhány évvel ezelőtti, városrehabilitációs pályázatnak köszönhető külső épületfelújítás után az elkövetkező hetekben sor kerül a Jókai Mozi belső korszerűsítésére is – tájékoztatta lapunkat Radics Gábor, a dél-komáromi városi hivatal kommunikációs vezetője.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Dél-Komárom. A néhány évvel ezelőtti, városrehabilitációs pályázatnak köszönhető külső épületfelújítás után az elkövetkező hetekben sor kerül a Jókai Mozi belső korszerűsítésére is – tájékoztatta lapunkat Radics Gábor, a dél-komáromi városi hivatal kommunikációs vezetője. A filmszínház eddig elavult vetítési technikával dolgozott, emiatt nem volt lehetőség premieridőben bemutatni a filmeket.

„2013-ban az art mozik fejlesztésére kiírt pályázaton volt sikeres a város, és 10 millió forintot nyert erre a célra – mondta Radics Gábor. – Ehhez az összeghez az önkormányzat további jelentős pénzcsomaggal járult hozzá, hogy ne csak a korszerű vetítéshez alkalmas műszaki hátteret tudják beszerezni, de megszépüljön a mozi belseje is.” A megújult fény- és hangtechnika mellett új belső burkolatot kap a mozi. A széksorokat megtisztítják, ezek cseréjét az anyagi lehetőségek függvényében egy későbbi időpontban tervezi a város. „A könyvtár és a mozi egyfajta missziós tevékenységet is ellát, hiszen a szlovákiai magyarság itt nézheti anyanyelvén a filmeket” – mutatott rá Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere.

A Jókai mozi egy időre bezárja kapuit, a nyitást március második felére tervezik. Az elvégzett korszerűsítésnek köszönhetően 3D-ben és premieridőben láthatja a filmeket a komáromi közönség. A moziterem színházi bemutatók, előadások, ünnepségek helyszínéül is szolgál; a felújítást követően a programok látogatói is méltóbb környezetben élvezhetik a műsorokat. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?