Veszélyes italdobozok

Gondosan le kell tisztítani a sörös- és üdítős fémdobozokat, mielőtt felnyitnánk őket. A szállítás és tárolás során ugyanis fertőző mikroorganizmusok tömege telepedhet meg rajtuk, így aki a tisztítatlan dobozból fogyasztja italát, megbetegedhet.

Ne frissítsük magunkat a lemosatlan dobozból közvetlenül fogyasztott sörrel, üdítőitallal! Egy abszurd haláleset int erre, amiről több orvosi tájékoztató szakfolyóirat is hírt adott. Az áldozat egy vasárnap hajókirándulásra indult a barátaival és betett néhány dobozos üdítőt a hajó hűtőszekrényébe, amit út közben felbontott, majd a dobozból hörpintett fel. Másnap kórházba kellett vinni, ahol hamarosan meghalt. A boncolás szerint a halál oka heveny leptospirosis volt. A fertőzést az üdítős konzervdobozok közvetítették, amelyeken patkányvizelet szennyezést és Leptospira kórokozót találtak. Az áldozat ivás előtt nyilván nem tisztította meg a doboz felső részét, és így jutottak a szervezetébe a megszáradt patkányvizeletben jelenlévő halálos kórokozók.

Sajnos, a dobozos üdítőket és egyéb konzerveket sokszor olyan raktárakban tárolják, ahol elszaporodtak a rágcsálók, és nagyon gyakran mindenfajta tisztítás nélkül érkeznek az élelmiszerboltok polcaira. A dobozos sörök úgyszintén, ezért, ha italt vagy ételt veszünk konzervdobozban, azt mindenképpen mossuk meg mosószeres vízzel, mielőtt a hűtőszekrénybe tennénk! Az üdítős dobozokon olyan mennyiségű baktériumot és csírát mutattak ki, ami mindenképpen indokolja, hogy vizes, mosószeres tisztítás nélkül ne tároljuk, előtte ne is érintsük ezeket a dobozokat, vagy ha mégis, akkor feltétlenül mossunk kezet utána. A doboz tartalmát pedig öntsük tiszta pohárba, és úgy fogyasszuk el!

A leptospirosis olyan fertőző betegség, amely elsődlegesen a májat és veséket károsítja. Nem kell hozzá patkány okozta fertőzéssel szenynyezett konzervdoboz, kutyáink is gyakran megkapják, és közvetítésükkel az embert is megbetegíthetik. Tehát állatról emberre terjedő betegségről van szó. Fontos tehát, hogy állatainkat ne tegyük ki a megbetegedés veszélyének. A betegség ez esetben a fertőzött kutyák vizeletével történő érintkezés során terjed, például fák törzsén, lámpaoszlopon maradt „jelzéseikkel”. Súlyos esetben a betegség elhullással jár, vagy maradandó vesekárosodással, amelynek következményeként az állat később szintén elpusztulhat, ezért igen fontos, hogy kutyánkat védőoltással védjük meg a betegség ellen.

A fertőződés rendszerint szájon át, vagy gyakran ivóvíz közvetítésével történik meg. A leptospirák aktív mozgásuk következtében gyorsan bejutnak a véráramba, majd szétszóródnak és megtelepednek a különféle szervekben. A fertőződést követő 4–10. nap között a leptospirák tömegesen jelen vannak a szervezetben. A betegség lappangási ideje 1–3 hét. Heveny lázas tüneteket, étvágytalanságot és sárgaságot okoz.

Néhány hónapos kutyakölykök a betegség heveny szakaszában hullhatnak el. Az idősebb kutyák idült megbetegedése kedvetlenséggel és kifejezett levertséggel kezdődik. Az állatok étvágytalanok, ismételten hánynak, esetleg hasmenésük van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?