Veszélyben az érintetlen esőerdők

A fakitermelés, az erdőirtás, a közvetlen emberi beavatkozás köztudottan drasztikus változásokat okoz az esőerdők élővilágában, ám az csak most nyert bizonyítást, hogy a legtávolabbi elzárt területek sincsenek biztonságban az emberi cselekvés következményeivel szemben.

Az évezredek alatt kialakult kényes egyensúlyt elsősorban a flóra növekedési dinamikájának megváltozása veszélyezteti, ugyanis egyes, gyorsan fejlődő fajok még gyorsabb növekedést produkálnak, kiszorítva a lassabban növekvő fajokat. Mindez súlyosan veszélyezteti az erők biodiverzitását, azaz a fajok változatosságát – állítja William Laurance, a balboai Smithsonain Trópusi Kutatóintézet munkatársa, a tanulmány szerzője.

A kutatók húsz éven keresztül tanulmányozták 69, az embertől érintetlen, megközelítőleg egy hektáros erdőség növekedési ütemét. A kapott eredményeket összevetették más, az ember által közvetlenül befolyásolt erdőségek növekedési adataival. A kutatók eredetileg az emberi cselekvés hatásainak kiterjedését kívánták tanulmányozni, és az érintetlen területeket csupán kontrollként választották kutatásukhoz. „Ám a kontroll-területek egy idő után nem úgy viselkedtek, mint ahogy azt elvártuk tőlük” – írja Laurance.

A „kontrollerdőben” az amúgy is gyorsan növekvő fák a szokásosnál is gyorsabban növekedtek, ugyanakkor az alacsonyabb fák növekedési sebessége a felére esett vissza. A tendencia olyan szembetűnő volt és olyan szabályszerűséget mutatott, amit a szakemberek már nem írhattak a véletlen egybeesések számlájára, s így kénytelenek voltak elismerni, hogy „az esőerdők dinamikája megváltozott.”

A kutatók szerint a változás hátterében a légkör megváltozott szén-dioxid-koncentrációja áll. Köztudott, hogy a szén-dioxid elengedhetetlen a növények fejlődéséhez. A megnövekedett szén-dioxid-szint gyorsabb növekedésre ösztönözte a gyorsan növekvő fákat, amelyek átvették az uralmat az esőerdőkben.

Oliver Phillips, a Leedsi Egyetem professzora is osztja Laurance-ék következtetéseit. „Ha a hatás a csapadékmennyiség alakulásával állna összefüggésben, akkor minden bizonnyal a szárazságtűrő fajok növekedési arányainak megváltozása lenne a következmény” – mutat rá Phillips.

„Komoly aggodalomra ad okot, hogy a légkör szén-dioxid-tartalmának megváltozása a legérintetlenebb erdőségekre is érzékelhető hatással van.” A húszéves, széles körű vizsgálat arra enged következtetni, hogy a Föld további esőerdeiben is hasonló változásokat idézett elő a megnőtt szén-dioxid-szint. „Minden bizonnyal másutt is számíthatunk a biodiverzitást érintő változásokra” – fogalmaz Phillips, aki igyekszik bátorítani a kutatókat világszerte, hogy további kutatási programokat indítsanak a jelenség kiterjedésének megállapítása érdekében.

Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a probléma nem korlátozódik a biodiverzitásra – figyelmeztet Laurance. A lassabban növekvő fák vastagabbak és több lombozatot növesztenek; éppen ezért számuk csökkenése az esőerdő szén-dioxid-megkötő képességének csökkenését vonhatja maga után.

Az amazonasi esőerdők jelenleg évente 0,6 gigatonna szén-dioxidot nyelnek el, ez körülbelül a 8-10 százaléka a nem megújuló energiaforrások elégetéséből a légkörbe kerülő szén-dioxid-mennyiségnek.

„Bízom benne, hogy az esőerdők szén-dioxid-elnyelő szerepe nem változik meg. Ugyanakkor kétségtelen, hogy ezt a funkciót számos veszély fenyegeti. Ezek az eredmények csak még jobban aláhúzzák az olyan intézkedések fontosságát, mint szén-dioxid-kibocsátás korlátozására irányuló Kiotói Jegyzőkönyv” – véli Laurance, akit nem tesz boldoggá, hogy az Egyesült Államnok mindeddig nem ratifikálta a nemzetközi megállapodást. „Amerikai állampolgárként mélyen le vagyok sújtva. Elég információval rendelkezünk ahhoz, hogy tudjuk, cselekednünk kell.“