Veszélyben a stabilitás

Torontó. A globális stabilitást veszélyezteti és mindenekelőtt a szegényebb afrikai országokat fenyegeti az atípusos tüdőgyulladás (SARS) járványa.

Erre figyelmeztetett egy kanadai titkosszolgálati jelentés, amelynek részletei tegnap váltak ismerté Torontóban. A dokumentum rámutatott arra, hogy mindeddig nem sikerült megtalálni az atípusos tüdőgyulladás hatékony ellenszerét, s mindehhez ráadásul azt is hozzá kell számítani, hogy nagyon sok afrikai országban rendkívül rossz az egészségügy helyzete. Mindebből a titkosszolgálati jelentés arra következtetésre jutott, hogy az atípusos tüdőgyulladás továbbra is súlyos kockázatot jelent, elsősorban Afrikában. „A SARS-járvány hosszú távú, összetett és ismétlődő probléma marad” – fogalmazott a titkosszolgálati beszámoló, amelynek részleteit a kanadai sajtóügynökség hozta tegnap nyilvánosságra.

Az atípusos tüdőgyulladást kiváltó vírus 2002 novemberében jelent meg Dél-Kínában, majd a világ több más országában, köztük Kanadában is elterjedt. Összesen csaknem nyolcszáz halálesetet jegyeztek fel, és több mint nyolcezer volt a fertőzöttek száma. A járvány Ázsián kívül Torontót sújtotta leginkább, a kanadai városban mintegy 250 személy betegedett meg, és közülük 44-en haltak meg a tüdőgyulladás következtében. A jelentés ennek kapcsán ugyanakkor úgy fogalmaz: Kanada mára már jobban felkészült arra, hogy szembenézzen a járvány eseteleges újbóli jelentkezésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?