Újra paradicsomi hangulatban

A paradicsom az egyik legközkedveltebb zöldségfélénk. Tanácsos befőzni, hogy télen is legyen mihez nyúlni, ha megkívánjuk egy kicsit a savas ételt. Több fajtája ismeretes, a törpe koraitól az őszi nagy termésű paradicsomig. Színben, ízben is vannak különbözőek, ki-ki megtalálhatja a maga ízlésének megfelelőt.

Fűszeres sült paradicsomfalatok

Hozzávalók:

1 kg paradicsom, 1 fej fokhagyma, 1 dl olívaolaj, 1-1 csokor rozmaring és kakukkfű, só, őrölt bors.

Elkészítése:

A paradicsomot megmossuk, csumáját lecsípjük, majd fél centi vastag karikákra vágjuk. A fokhagymát gerezdjeire szedjük, de nem hámozzuk meg. A zöldfűszereket megmossuk, a levélkéket letépkedjük. Egy tepsit olajjal kikenünk, és a paradicsomszeleteket elrendezzük benne. A fokhagymát, a kakukkfüvet és a rozmaringot rászórjuk, megsózzuk, a borssal fűszerezzük, majd a maradék olajjal meglocsoljuk. Forró sütőbe toljuk és 15-20 perc alatt ráncosra sütjük. Grillhúsok köreteként, vagy ropogós franciakenyérrel előételnek kínáljuk.

Nyers paradicsomleves

Hozzávalók:

1 kg paradicsom, 5-5 dkg vöröshagyma és cukor, 2 tojásfehérje, 1 szál zellerlevél, só.

Elkészítése:

A megmosott paradicsomokat nyersen áttörjük. A zellerlevelet, valamint a vöröshagymát 2 dl vízben kb. 20 percig főzzük, majd a főzetet kihűtjük. Hozzáöntjük a paradicsomléhez, sóval, cukorral ízesítjük, aztán jól lehűtjük. A tojásfehérjéből pedig jó kemény habot verünk, gyengén megcukrozzuk és egy szűrőbe téve, gőz fölé állítjuk mindaddig, amíg a hab megdermed. Vizes kiskanállal formás galuskákat szaggatunk a levesbe.

Hússal töltött paradicsom

Hozzávalók:

30 dkg sertéshús, 8 db paradicsom, 8 dkg vöröshagyma, 1 dl tejföl, 1 tojás, 8 dkg reszelt sajt, 0,5 dl olaj, törött bors, só.

Elkészítése:

A paradicsomok tetejét levágjuk, belsejét kikaparjuk. Olajban aranysárgára pirítjuk a nagyon finomra vágott hagymát, hozzáadjuk a darált húst, és kevés vizet aláöntve pároljuk. Sóval, törött borssal, valamint pirospaprikával fűszerezzük. Amikor pedig a hús már kellően puha, hozzákeverjük a tejfölt, a tojást, és addig pároljuk tovább, amíg jól besűrűsödik. A paradicsomokat megtöltjük, a tetejüket reszelt sajttal meghintjük és sütőben megsütjük.

Tésztasalátával töltött paradicsom

Hozzávalók:

30 dkg aprótészta (pl.: rövid vagy csavart cső, szarvacska), 8 szép paradicsom, 1 sárga húsú paprika, 2 kisebb cukkíni, 1-2 maroknyi fekete olívabogyó, 3 evőkanál olaj, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, bazsalikom.

Elkészítése:

Lobogva forró, sós vízben, melybe 1 evőkanál olajat is tettünk, kifőzzük a tésztát, majd leszűrjük és lecsepegtetjük. Közben megmossuk a paradicsomokat, tetejükről egy-egy kalapot levágunk, magos belsejüket kikaparjuk, és enyhén besózva, üregükkel lefelé egy rácsra állítjuk. Ezután 2 evőkanál olajon megfuttatjuk a 2 gerezd zúzott fokhagymát. A paprikát és a cukkínit kis kockákra vágjuk, megforgatjuk az olajon, megsózzuk, egy kevés őrölt borssal és apróra vágott bazsalikommal fűszerezzük. A lecsepegtetett tésztát beleforgatjuk, és megszórjuk az olajbogyóval. A tésztasalátát a paradicsomok üregeibe kanalazzuk, bazsalikomlevelekkel díszítve tálaljuk.

Paradicsomos rakottas

Hozzávalók:

1 vöröshagyma, 8 paradicsom, 15 dkg mozzarella, 1 csokor petrezselyem, 12 szelet szendvicskenyér, 2 evőkanál olaj, 60 dkg darált hús (pulyka vagy sertés), só, őrölt bors, pirospaprika, 3-4 dl tej, 4 tojás, 1 evőkanál reszelt citromhéj, a tál kikenéséhez vaj.

Elkészítése:

A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk. A paradicsomot megmossuk és felkarikázzuk, a mozzarellát vékonyra szeljük. Az alaposan megmosott petrezselymet felaprítjuk, a szendvicskenyeret megpirítjuk. A hagymát a forró olajon megfuttatjuk, a darált húst rádobjuk, és megpároljuk. Megsózzuk, a borssal és a pirospaprikával fűszerezzük. A tejet a tojásokkal simára keverjük, megsózzuk, borssal és a reszelt citromhéjjal fűszerezzük, a petrezselymet belekeverjük. Egy tűzálló tálat kivajazunk, és 6 szelet pirítóssal kibélelünk. A hús felét rásimítjuk, a paradicsomkarikák és a mozzarella felével beborítjuk, a tejes tojással meglocsoljuk. Ezután ismét kenyérszeletek, majd hús, paradicsom, sajt és végül a maradék tej következik. A tálat előmelegített sütőbe toljuk, és kb. 20 perc alatt készre sütjük. Petrezselyemmel meghintve tálaljuk.

Túrós paradicsomlepény

Hozzávalók:

A tésztához: 20 dkg vaj, 30 dkg liszt, 1 tojás, 3-4 evőkanál tejföl, só, a töltelékhez: 10 dkg gépsonka, 25 dkg tehéntúró, 2 tojás, 1 csokor friss majoránna, 2 gerezd fokhagyma, őrölt bors, 6 paradicsom, 5 dkg parmezán, a nyújtáshoz liszt.

Elkészítése:

A tésztához valókat annyi tejföllel, hogy rugalmas tésztát kapjunk, gyorsan összegyúrjuk, és fóliába csomagolva egy éjszakára a hűtőszekrénybe tesszük. Másnap liszttel behintett deszkán fél centi vastagra kinyújtjuk, és egy közepes tepsit kibélelünk vele. Előmelegített sütőbe toljuk és 10-12 percig elősütjük. Ezután a sonkával beterítjük. A túrót a tojássárgájával, az apróra vágott majoránnával – amiből néhány szép darabot a díszítéshez félretettünk – és a zúzott fokhagymával összekeverjük. Megsózzuk, őrölt borssal fűszerezzük, majd a kemény habbá vert tojásfehérjével óvatosan összeforgatjuk. A sonkára öntjük. A megmosott és vékonyan felkarikázott paradicsomot a tetején szépen elrendezzük, a parmezánnal meghintjük. Ezután sütőbe toljuk, és 30 perc alatt megsütjük. Csinos kockákra vágva, majoránnával díszítve kínáljuk.

Paradicsomsörbet

Hozzávalók:

2 dl víz, 1 dl vörösbor, 5 dkg cukor, 30 dkg paradicsom, 2 evőkanál paradicsompüré, 1 tojásfehérje, 1 evőkanál citromlé, só, őrölt bors, őrölt fehér bors, 2 dl vodka vagy gin, néhány apró paradicsom.

Elkészítése:

A vizet a borral és a cukorral felforraljuk. A meghámozott, magjaitól megfosztott és feldarabolt paradicsomot és a paradicsompürét belekeverjük. Néhány percig együtt főzzük, majd sűrű szitán áttörjük és hagyjuk kihűlni. A tojásfehérjét és a citromlevet belekeverjük, megsózzuk, a kétféle borssal fűszerezzük, és a mélyhűtőbe tesszük. Időnként átkeverve 3-4 órán át fagyasztjuk. Ezután csillagcsöves habzsákba töltjük és a poharakba nyomjuk. Egy kevés vodkával vagy ginnel felengedjük, a kis paradicsomokkal díszítjük.

Paradicsomos koktélok

Nyári hangulat

Egy pohárnyi italhoz 6-6 cent paradicsom- és őszibaracknektárt 1 mokkáskanál citrom- és 2 mokkáskanál ananászlével shakerben öszszerázunk. Zöldcitrom-karikákkal és barackszeletekkel díszítve kínáljuk.

Bloody Mary

Egy pohárhoz 4 cent vodkát 1 cent citromlével, 12 cent paradicsomnektárral, egyöntetnyi Worcester-mártással, egy-egy csipetnyi sóval, borssal, zellersóval és egy-két cseppnyi Tabasco-szósszal öszszekeverünk. Jégkockákkal hűsítve, zellerszárral díszítve kínáljuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?