Téma: Van élet a halálfejen túl!

Vegyszerekkel és egyéb olyan kémiai anyagokkal permetezzük a növényeket a kártevők ellen, amelyek sok esetben károsabbak, mint maga a kártevő. Ha a növényekre nem is mindig, de a mi szervezetünkre biztosan. Pedig van más lehetőség, csak mintha nem akarnánk róla tudomást venni. Legyen sok, és jól nézzen ki, mert úgyis eladásra megy. A mezőgazdasági termelésben ez az általános szemlélet, legyen szó több száz hektáros vállalkozásról vagy családi kertészkedésről. A mennyiségért nagy áldozatokra vagyunk képesek, a minőségi kritériumok tekintetében már elnézőbbek vagyunk. A boltokban és a piacokon vásárolható zöldség és gyümölcs gyakorlatilag beazonosíthatatlan helyekről érkezik, és ha a származási országot feltüntetik is, abból még nem derül ki, hogy a növény milyen bánásmódban részesült. Vannak ugyan Bio jelzéssel ellátott termékek, amelyeknek elvileg jobb beltartalmi értékeiknek kellene lenniük, a fogyasztók többsége viszont erre is csak legyint: biztosan átverés, és csak azért írják rá, hogy drágábban adhassák.

Mi az oka annak, hogy a termelők többsége nem igazán töri magát, hogy elszakadjon a korábbi évtizedekben megszokott termelési modelltől? Miért lehet még mindig olyan vegyületekkel permetezni, amelyek élő szervezeteket ölnek meg? Mit mond minderről Tamašek Zoltán növényvédelmi szakember? Mennyi veszélyes kémiai anyag kerülhet naponta az ételen keresztül az ember szervezetébe? Hogyan lehetséges, hogy egy csecsemőnek, aki még nem evett egy szelet húst, sem egy pohár bort nem ivott, már kimutatható vérében a gyomirtók hatóanyaga? Mi a megoldás ez ellen? Hogy a termény is megmaradjon, meg az ember is túlélje, ha fogyasztott belőle? Mi a véleménye a biológiai növényvédelemről a kürti szőlősgazdának? Mi az a homeopatikus permet? Mindezekre a kérdésekre elgondolkodtató választ kap, ha elolvassa Veres István írását a már kapható Vasárnapban!