Téma: Beszélgessünk a szexről?

<p>Öt hónap alatt több mint 400 ezer aláírást gyűjtött össze a Szövetség a Családért polgári kezdeményezés olyan népszavazásnak a kiírásáért, amelyben a polgárok a melegek jogairól és az iskolai szexuális nevelésről nyilvánítanának véleményt.&nbsp;</p>

Utóbbi ellen több szervezet és csoport is tiltakozik – annak ellenére, hogy az oktatási minisztérium váltig hangsúlyozza: nem tervezi a tantárgy kötelezővé tételét. Tény azonban, hogy különböző programok, előadások és munkafüzetek formájában mégiscsak beférkőzött már az alapiskolákba, sőt az óvodákba is a szexuális nevelés – sokszor bizony igen pikáns formában.  Milyen tájékoztatást kapnak fiataljaink a korai nemi élet következményeiről, a teherbe esés kockázatáról, a nemi úton terjedő betegségekről? Mi szükséges ahhoz, hogy a diák felvehesse a szexuális nevelést azokban az iskolákban, ahol ez választható tantárgy? Miért nem kötelező, miért nem választható mindenütt? Hány éves korra csúszott az első szexuális kapcsolat ideje a lányoknál? A tizenhét évesek közül hányan élnek aktív nemi életet? És hogyan? Tíz-tizenöt évvel ezelőtt mit kérdeztek a fiatalok, ha szexológus szakember beszélgetett velük a témáról? És mit kérdeznek most? Hogyan kezelik a témát külföldön? Mit kell tudniuk a nemiségről a gyermekeknek korosztályok szerint? Minden kérdésre kimerítő választ, pontos adatokat kapnak, ha elolvassák Vrabec Mária riportját a Vasárnap e heti számában. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?