Panoráma

Vendégségben a VASÁRNAP A csatai Romano Kherben

Gyülekeznek a vendégek a Csata központjában álló Romano Kher, Cigány Házba a nemzetközi roma nap alkalmából. Babindák István költő, közéleti ember a fiával, Babindák Ernővel együtt a kapuban fogadja a vendégeket.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2017. április 24. 15:30

„Így dukál ez – mondja István –, hogy barátsággal fogadjuk és betessékeljük az érkezőt, mert sajnos még most, 2017-ben is előfordul, sőt általános, hogy a falusiak a kapun keresztül beszélgetnek a cigány emberrel. Ez a nap különösen alkalmas arra, hogy oszoljon az előítélet, és helyét az elfogadás vegye át. Van mit tanulnunk a gádzsóktól, és nekik is tőlünk.”
 
Milyen roma jelképek vannak? Hol volt az I. Roma Világkongresszus? Milyen programok vannak a Romano Kherben? Hány éves a Romane Jile (Cigány Szívek) polgári társulás? Mivel foglalkozik? Milyen versenyeket szervez? Milyen jövő vár a roma gyerekekre? 
Ezekre a kérdésekre is mind választ kapnak, ha az aktuális Vasárnapban elolvassák Bokor Klára riportját.
 
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
A két ország külügyminisztere tegnap nem kereste egymás tekintetét. A felmerülő ellentétek miatt korábban nem írták alá a szlovák–magyar vegyes bizottság ülésének jegyzőkönyvét sem. (Somogyi Tibor felvétele)

Káčer Beneš-ügyben csúsztatott: nem a földtulajdonosok pereltek

pénz euró

Uniós pénzből dotálják az energiaárakat

taksonyi mézeskalács falu

Illatos, mesés kiállítás

Vb-2022 – Brazília parádés első félidővel a nyolc között

Vb-2022 – Brazília parádés első félidővel a nyolc között

Új Szó

Miről ír a keddi Új Szó?

f

KVÍZ: Felismered az állatot csupán a szeme alapján?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.