Negyedmillió dollárt ajánl a NASA annak a csillagász-kémikusnak, aki holdporból belélegezhető oxigént tud előállítani. A NASA floridai űrkutatási intézete a verseny kiírásával ösztönözni akarja a más világok kolonizálását elősegítő technológiák fejlődését – tudatja a National Geographic.
Oxigén a Holdon?
A szabályok szerint a jelentkezőknek olyan eszközt kell gyártaniuk, melynek súlya és energiafelhasználása egy bizonyos határt nem halad meg, és legalább öt kiló oxigént képes kivonni adott menynyiségű vulkáni hamu mintából, mely a kísérletben a holdport helyettesíti. Az a csapat nyeri a kétszázötvenezer dolláros díjat, mely elsőként rukkol elő a szerkezettel 2008. június elseje előtt. A űrkutatási központ a programnak a MoonROx (Moon Regolith Oxygen – Hold Regolit Oxigén) elnevezést adta. Bush amerikai elnök 2004 januárjában meghirdetett nagyszabású űrtervei szerint a Holdon építendő állomások „ugródeszkaként” szolgálhatnának egy marsi emberi űrutazáshoz. A világűr meghódításának feltétele pedig a más világok ásványi anyagainak kreatív hasznosítása. A feladat nem egyszerű. A díjnyertes eszköznek többek között például szilíciumdioxidból kell oxigént kinyernie. A szakértők szerint nagy valószínűséggel nem az ásványok hevítése, melegítése lesz a nyerő megoldás, hanem az atomok elektromos árammal történő szétválasztása.
Az űrkutatás vonzó pénzdíjakkal történő ösztönzése a múltban már többször gyümölcsözőnek bizonyult. Mint emlékezetes, múlt év októberében a SpaceShipOne tervezői elnyerték az első magánűrhajó számára kiírt, 10 millió dolláros Ansari-X-díjat. (Stop!)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.