Moszkva. Tovább dagad az utóbbi évek legnagyobb orosz belpolitikai botránya, a korrupt rendőrök ügye. A moszkvai bűnügyi nyomozóhatóság tegnap nemzetközi körözést adott ki a testület hét munkatársa ellen, akiket összefüggésbe hoznak Valentyin Cvetkov magadáni kormányzó tavaly októberi meggyilkolásával.
Orosz farkasemberek
Cvetkovot fényes nappal, a nyílt utcán gyilkolták meg. Feltételezések szerint energiareform-tervei, a halászati maffia elleni fellépése, vagy az úgynevezett arany hitelek miatt kellett meghalnia (Cvetkov az 1990-es években felvett kedvezményes államhitelek visszafizetésére akarta kényszeríteni a vállalatokat). Az orosz és az örmény rendőrség együttműködése nyomán a közelmúltban elfogták a gyilkosság egyik gyanúsítottját, egy jereváni férfit. A kedden megnevezett farkasemberek kollégáik szerint Oroszország több vidékén, valamint Ukrajnában és Örményországban bujkálnak. Tegnapi közlések szerint az olasz mintára tiszta kezek akciónak nevezett tisztogatást kiterjesztik Moszkváról az egész országra. Borisz Grizlov belügyminiszter elsősorban a szervezett bűnözői kapcsolatokkal rendelkező rendőrök lebuktatását követeli a belbiztonsági ügyosztály munkatársaitól. Arra is felszólította a polgárokat, hogy jelentsék fel a korrupt közlekedési rendőröket. A farkasemberek gócpontjának számító moszkvai bűnügyi nyomozóhatóság 700 tagját helyezték ideiglenesen állományon kívül. Vlagyimir Vasziljev belügyminiszter-helyettes a farkasember-ügy lefolytatásának szigorú társadalmi kontrollját ígérte. Cáfolta egyben azt a meglehetősen elterjedt véleményt, hogy nem a korrupció és a hivatali bűnözés elleni átfogó támadásról, hanem a decemberi parlamenti választások előtti PR-akcióról van szó. Anatolij Kucserena ismert moszkvai ügyvéd szerint a társadalmi kontrollra azért is szükség van, hogy senki se gyakorolhasson nyomást a bíróságra a mindenáron való ítélet érdekében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.