Nyomjuk a rizsát

Mit tesz az ember lánya, ha Új Nőt vesz? Új nő lesz; s ebbéli minőségében, magára több időt fordítva, de azért a háztartást is rendben vezetve úgy dönt, gyorsrizst vesz. Új Nőt vettem én is, új nő lettem én is: annyi a dolgom, mint a Púha Évának. Ettől függetlenül a családom éhes, leemeltem hát a közért polcáról az időt spóroló kék dobozt. Otthon nagy meglepetésemre fölfedeztem, hogy a skatulya hátoldalán a szlovák, az orosz és a lengyel nyelvű használati utasítás közt, kis piros-fehér-zöld zászló alatt magyarul is feltüntették, miként járjak el, hogyha annyira új nőül lennék, hogy erre magamtól nem jövök rá. Meg kell vallanom, nagyon megörültem, olyan szívmelengető-féle érzés fogott el, hogy ennyire respektálnak engem itt, hogy az én anyanyelvemen is közlik az elkészítés módját. Mondom magamban, akkor én ezt el is olvasom, végtére is nekem írták rá. Kicsit gyanús volt már a vastagon szedett kiemelés: „használatiutasítás”, de (gondoltam) nyomdahiba.

Szertartásosan nekikészülődtem, ölembe vettem a dobozt, fogtam a kezemben a dobozt, szemem elé emeltem a dobozt, a dobozt, a dob... Végül el kellett olvasnom szlovákul, mert mint kiderült, mégsem nekem írták: nem értettem egészen a magyart. Én egyébként nagyon vicces asszony vagyok, de aki ezt a szöveget írta, az még nálamnál is viccesebb lehet. Hát, ez nem akarja, hogy én főzzek! Ez engemet el akar húzni a sparhelt mellől, s azt akarja, hogy jókat szórakozzam vele, rajta. ĺme: „1. A zsakuban a rizsát átöblítjük meleg vizzel Egy liter izlés szerint megsózott foralt vizben főzzük. Izlés szerint megfűszerezzük őrölt borssal hagymával, foghagymával szöges szegfűvel 2. A rizsát az adalék-anyagokkal mérsekelt tűzön 15-20 percig forraljuk. 3. A rizsát a zsakuval kivesszük hagyjuk lecsöpögni Kettévágjuk a zsakut és kiszórjuk a rizsát. Tálaljuk mint körítést különböző ételekhez.” No, mit mondtam!? Az első döbbenet után rájöttem, egyszerűbb, ha a hagyományos, olcsó és általános rizsnél maradok, mert ahhoz nem kell sózott forralt víz, se hajhagyma, se szögesdrót, a zsaku kifőtt levéről meg már nem is beszélek.

Hát, most már beismerem, annak idején, egyetemista koromban, Jakab tanár úr nyelvművelő előadásain ülve, nyelvművelő cikkeit olvasva gyakran gondoltam a lelkem legmélyén, hogy ilyen azért nincs (még hogy két lábacska kolbász!), ezt biztosan ő találta ki, hogy elrettentsen bennünket, hogy elbizonytalanítson: tényleg, tudunk mi egyáltalán magyarul? Csak azért csinálja, hogy tökéletes felkészültség nélkül bele ne merjünk vágni egy szöveg fordításába. És most, hogy ott ültem a konyhaasztalnál, kezemben a dobozzal, miközben fazekamban párolódott a hagyományos, olcsó és általánosan bevált rizs, lelkem legmélyén gyorsan megkövettem Jakab tanár urat. Lám, tízegynéhány év elteltével itt tartom kezemben a bizonyítékot! A foghagymás, szeges szegfüves, zsakus rizsát, melybe akár két lábacska kolbászt is karikázhatunk.

Mindig is sejtettem, hogy bennünket, szlovákiai krahácsiakat nem az országalkotó nemzet, nem a kommunisták, de még csak nem is a fasiszták fognak kiirtani, a föld színével egyenlővé tenni, elnyomni, beolvasztani: hanem mi, szlovákiai krahácsiak. Mert az a szegény szlovák gyártó most azt hiszi, magyarul is feltüntette terméke használatának módját, azt hiszi, ő nemzetközi, nyitott kifelé, határok nélküli Európa. Hiszen aki ezt lefordította neki, minden valószínűség szerint a két nemzet közti híd egyik pillérének tartja magát, s valószínűleg még csak nem is sejti, hogy minden egyes hibás betűvel, szóval, mondatszerkezettel annyit árt, ahányan ezt elolvassák, szorozva a rizsaszemek számával, s mindez a négyzeten.

Ó, édes álom! Ha híd lehetne ez az itteni magyarság – de csak torzó, mint ama bizonyos csonka híd Párkány és Esztergom között. S félő, az is marad, ha csupán a rizsát nyomja, s nem döbben rá hamarosan, hogy: aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul, de legalábbis... ne írjon! (1997)