Kedves gyerekek, kik enni szerettek, s akik nem!
Itt az ideje, hogy ti is helyet kapjatok az ĺzvilág konyhájában, még ha csak egy kicsi sarkot is a főszakácsok mellett.
Nem lehet elég korán kezdeni
Itt az ideje, hogy ti is helyet kapjatok az ĺzvilág konyhájában, még ha csak egy kicsi sarkot is a főszakácsok mellett. Neves íróink, költőink már több mint egy éve emlékeznek folyamatosan gyermekkoruk ízvilágára, nektek meg, kik most vagytok gyermekek, legyen ez a kuktaság ízvilágotok gyermekkorának kedves nevelője.
Elérkezett a töklámpások ideje. Nagyon egyszerű az elkészítése. A sütőtöknek levágjátok a tetejét, és kanállal kivájjátok az egész belsejét. Tegyétek félre, ebből készül majd a finom leves és a sült tökmag. Azután egy hegyes késsel vágjátok ki a lámpás arcát: szemét, orrát, száját. Óvatosan a késsel! Ha nehezen megy, kérjetek inkább segítséget az apukától vagy idősebb testvéretektől. Az üres tök közepébe állítsatok mécsest vagy gyertyát, gyújtsátok meg, és már kész is.
Azután főzzétek meg a levest!
Kell hozzá még: 3 hagyma, 3 alma, csipetnyi szerecsendió, 650 ml tej, tejföl, snidling.
A tök húsát, a hagymát és az almát szeleteljétek fel kockákra, és kevés sós vízben, a szerecsendióval ízesítve, főzzétek puhára. Mixerrel zúzzátok péppé, vagy át is passzírozhatjátok. Ez azt jelenti, hogy átnyomjátok a szűrőn. A masszába keverjétek bele a tejet, és kész a leves. Tálaláskor díszítsétek a tejföllel és a snidlinggel.
A tökmagot meg sózzátok meg, és a sütőben, kis lángon szárítsátok, süssétek meg. (szh)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.