Nem emeltek vádat Jacko ellen

New York. Több mint két héttel látványos letartóztatása után még mindig nem emeltek hivatalosan vádat a világhírű popsztár, Michael Jackson ellen.

New York. Több mint két héttel látványos letartóztatása után még mindig nem emeltek hivatalosan vádat a világhírű popsztár, Michael Jackson ellen. A Rolling Stone című amerikai magazin csütörtöki internetes kiadásában arról számolt be, hogy a Santa Barbara-i ügyész, a Jackson ősellenségének számító Tom Sneddon egyelőre még vár a hivatalos vádemeléssel. Ezt a The New York Times azzal az értesüléssel toldotta meg, hogy a popsztár elleni vádak igen csak gyenge lábakon állnak. Jacksont november 20-án tartóztatták le, miután azzal vádolták meg, hogy szexuálisan molesztált egy 12 éves kisfiút. Röviddel később 3 millió dolláros óvadék ellenében szabadon engedték. Első bírósági meghallgatását január 9-re tűzték ki Santa Barbarába. A lap beszámolt arról, hogy az elmúlt két hétben mintegy hetven hívás érkezett azon a telefonvonalon, amelyet a lakosság számára létesítettek, hogy bejelentést tehessen a popsztár ellen gyermekek esetleges szexuális zaklatása miatt. Hatósági közlés szerint a bejelentések közül alig néhány használható. Jackson egyik ügyvédje állítólag már fogadott arra: Sneddon „rossz lapjárása” miatt arra kényszerül, hogy visszavonja a nem hivatalos vádat még az első bírósági meghallgatás előtt. Jackson fő ügyvédje, Mark Geragos minden kommentárt visszautasít, szavai szerint mindaddig, amíg nincs írásos és hivatalos vádemelés védence ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?