Miről ír a szombati Új Szó?

<p>Magyarországon az emberek most kezdik a bőrükön érezni az Orbán-kormány elhibázott gazdaságpolitikájának hatásait, állítja Kónya Péter, aki szerint előrehozott választások is lehetnek, ha az elégedetlenség elér egy bizonyos szintet.</p>

A Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetőjével készült interjút az Új Szó szombati számában olvashatják el.

Nyolc hónappal a tornaljai ipari park átadása után sikerült megtalálni az első beruházót. Hogy a német érdekeltségű Himolla Group bútorgyártó hány új munkahelyet teremt a városban, arról lapunk Régió rovatában számolunk be. A Kultúra rovatban a vasárnap esti Oscar-díjkiosztó gáláról közlünk előzetest, és megismerkedhetnek Pozsony talán legegyedibb kávézójával, a Pozsonyi Magyar Intézet épületében megnyitott Nappalival is, ahol a forró italok mellé egy kis kultúrát is „felszolgálnak” az oda betérőknek. A Sportrovatban Rák Róbert labdarúgóval beszélgetünk, aki a 2. ligás Nagymihály csapatában folytatja pályafutását.
Még csak 26 éves, de már szervezett filmes projektet Párizsban, alapított biciklis futárszolgálatot, s egy éve indította el a szlovák főváros egyik legmenőbb szórakozóhelyét – lapunk szombati vendége Bindics Gábor. Azoknak sem okozunk azonban csalódást, akik a Szalon és a Presszó mellékletekért vásárolják lapunkat, hiszen szombati számunkban mindkettőt a szokott terjedelemben találják meg. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?