Miről ír a szerdai Új Szó?

Új Szó

A holnapi lap tartalmából.

Közélet

Eduard Heger (OĽaNO) mélyen felháborítónak nevezte, hogy Vlagyimír Putyin orosz elnök elismerte a délkelet-ukrajnai szakadár népköztársaságok függetlenségét. Ivan Korčok (SaS) külügyminiszter szerint nyilvánvalóvá vált, hogy Oroszországot zavarja Ukrajna létezése.

Az egyetemek továbbra is tiltakoznak a felsőoktatási törvény módosítása ellen. Az oktatási minisztérium viszont állítja, a reforma szükség van és a változás célja a színvonalas oktatás biztosítása.

A közelmúltban nyilvánosságra hozták a népszámlálás nemzetiségi eredményeinek részletes adatait. Ebből kiderül, hogy az elsősorban magyar identitásúak között több mint 39 ezren valamilyen más nemzetiséghez tartozónak is érzik magukat. Az elsődlegesen szlovák nemzetiségűek között pedig közel 30 ezren vannak azok, akik a felmérés során a magyar identitásukat is bejelölték.

Régió

Encsen készülnek a nagytárkányi templom új színpompás ólomablakai - a mestereknél jártunk

Végéhez közeledik a szenci zsinagóga felújítása

Hetven fölött van a kórházban ápolt fertőzöttek száma Érsekújvárban

Kultúra

Siklós Endre Venczel Veráról írt könyvében pályatársak vallanak a Kossuth-díj nélkül távozott színésznőről.

Újabb sztárfellépőket jelentettek be a Sziget szervezői. Közép-Európa legnagyobb könnyűzenei fesztiválja minden eddiginél színesebbnek ígérkezik.  

Egy orosz színház igazgatója lesz Emir Kusturica, a Putyin-párti szerb filmrendező. 

Sport

Nagy ünneplés Pozsonyban, hazaértek az olimpiai bronzérmes szlovák hokisok

Interjú a párkányi Rácz Norberttel, a kyokushin karate megszállottjával

Összeállítás a magyar és a szlovák légiósok szerepléséről az európai fociligákban

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?