Miről ír a pénteki Új Szó?

Új Szó

A pénteki lapunk tartalmából:

Érdekes

Közélet:

  • Az állampolgársági törvény szerdán elfogadott módosítása a szakértők szerint alkotmányellenes lehet, sőt, bizonyos értelemben szigorítást jelent. A törvényben, mely a szlovákiai magyaroknak továbbra sem teszi lehetővé, hogy felvegyék a magyar állampolgárságot, ugyanis bekerült egy feltétel, amely szerint legalább öt évet kell külföldön élni, hogy büntetlenül fel lehessen venni az adott ország állampolgárságát.
  • A földművelésügyi tárca és a rendőrség együttműködésének köszönhetően sikerült felszámolni egy szervezett bűnbandát, amely éveken keresztül üzletelt a biológiai termékek nem uniós országokba történő exportjához szükséges engedélyekkel, milliós károkat okozva ezzel az országnak.
  • Csütörtökön ismét egy nagyobb vita alakult ki a parlamentben Mária Kolíková (SaS) igazságügyi miniszter reformjáról, amely jelentősen átrajzolná a jelenlegi bírósági térképet. A Sme rodina csak a javaslat egy részét volt hajlandó támogatni.
  • Április végéig igényelhetnek állami támogatást a bérleti díjakra azok a vállalkozók, akiknek a járvány harmadik hulláma során kötelezően zárva kellett tartaniuk. A gazdasági tárca a 3. hullám idején közel 5 ezer kérelmet dolgozott fel, több mint ötmillió euró értékben.

Régió:

  • Nyugaton bezárnak a nagy kapacitású oltópontok
  • Ízületi fájdalmakra, hajhullásra panaszkodnak a fertőzésen átesettek
  • Kevés esélyt lát egy ukrán–orosz háborúra a védelmi minisztérium szakembere

Kultúra:

  • Taroltak a női filmesek a 72. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a fődíjas alkotás rendezője is nő. 
  • Britney Spears meghívót kapott a washingtoni Kongresszusba, hogy beszéljen gyámság alatt töltött éveiről.
  • Idén megtartják a Művészetek Völgye fesztivált, színes programmal készülnek a szervezők.   

Sport:

  • Mi történt csütörtökön az olimpián?
  • Sérültjei és betegei dacára se adja fel a HC DAC
  • Meglepte a Bayernt a tinicsapat
  • A dunaszerdahelyiek győzni mennek Aranyosmarótra
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?