Miről ír a keddi Új Szó?

Új Szó

A holnapi lap tartalmából.

Közélet

Az orosz invázió kezdete óta több mint 200 ezer ukrajnai menekült lépett be Szlovákiába, Pozsonyban újabb szükségszállásokat nyitnak meg. A háború elől menekülő emberek tömegei érkeznek a szlovák és a magyar főváros pályaudvaraira.

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfőt hétfőn Ferenc pápa fogadta, a találkozó fő témája az orosz agresszió volt Ukrajnában. Heger kinevezése óta először tett hivatalos látogatást Vatikánban, ahova különleges ajándékkal érkezett.

Egyre feszültebb a helyzet a szlovák egészségügyben: a kórházszövetség állítja, nem kaptak elegendő pénzt a dolgozók béremelésére, és a növekedő energiaárakkal sem képesek megbirkózni, a nővérkamara pedig a hatalmas munkaerőhiányra figyelmeztet, amelyen a jelenlegi bérezési rendszer mellett nem lehet segíteni. 

Régió

Több ideiglenes szálláshely van Kassán

Nem ismer határokat a Vág menti vandalizmus

Öko-látogatóközpont épül a karvai Kosztics-kúria helyén

Kultúra

Interjú Szarka Tamás dalszerző-előadóval, aki nemzeti ünnepünk alkalmából a dubaji világkiálltáson lép fel zenekarával, de a háborúról és a menekültekről is megosztja véleményét olvasóinkkal. 

Meglepetés a BAFTA-díjátadón - egy brit független film női főszereplője kapta a legjobb színésznő díját a nagy esélyes Lady Gaga helyett.  

Sport

Hogyan látták a DAC-Trnava focimeccset a főszereplők

Marco Rossi keretet hirdetett

Szerdán kezdődik a Tipos Extraliga playoffja

Régiófocis tabellák

 

4 oldalon Focitipp-melléklet

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?