Komárom/Szenc. „Napközi otthonunk iránt meglehetősen nagy az érdeklődés, mely főként a foglalkozások színvonalának köszönhető. Kijelenthetem, a szülők általában elégedettek nevelőnőink munkájával” – tájékoztatta lapunkat Csintalan Zsuzsanna, a komáromi Eötvös utcai magyar alapiskola igazgatója.
Mindenhol kevés a támogatás
A Szenci Molnár Albertról elnevezett szenci alapiskola napközi otthonának három osztályát jelenleg 64 diák látogatja, akikkel három nevelőnő foglalkozik. A napközi otthon szolgáltatásaiért a szülőknek havonta 25 koronát kell fizetniük, tájékoztatta lapunkat Vincze Erzsébet igazgatónő. „Költségeinknek csupán felét teszi ki a nemrégiben jóváhagyott fejkvótából származó támogatás. A pénz a bérek felére sem elég, a működtetéssel kapcsolatos kiadásokra ebből az összegből már nem jut” – fűzte hozzá. A szükséges anyagiak előteremtése érdekében az iskola vezetése még múlt év decemberében tárgyalásokba kezdett a helyi önkormányzattal. Az igazgatónő elmondta, a pénzhiány ellenére remélhetőleg nem kell megszüntetni a napközit. Mind a szülők, mind a diákok megsínylenék, ha az iskola többé nem tudna foglalkozni délután azokkal a tanulókkal, akik erre igényt tartanak. „Az olyan szülőnek, aki anyagilag megengedheti magának, hogy nevelőt fogadjon a gyermeke mellé, aki felügyeli délutánjait, nem jelentene leküzdhetetlen akadályt a napközi otthon felszámolása. A vékony pénztárcájú szülők számára azonban, akik reggeltől estig robotolnak és napközben nem jut idejük a gyermeknevelésre, bizony súlyos problémát jelentene csemetéjük délutáni elhelyezése és foglalkoztatása” – közölte Vincze Erzsébet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.