Egyre több a kulcsos gyerek

Ha a pénzhiány folytán megszűnne, vagy legalábbis jelentősen lecsökkenne a napközi otthonok száma, a kulcsos gyerek kifejezés nemcsak a nyári szünidejüket szülői felügyelet és valamirevaló elfoglaltság nélkül töltő diákokra vonatkozna, hanem azokat a nebulókat is ezzel a megnevezéssel illetnénk, akiknek a szüleik dolgoznak, ezért délután többnyire egyedül vannak otthon, esetleg magányosan vagy csoportokban kószálnak az utcákon, és gyakran a nyakukban hordják a lakáskulcsot.

Mielőtt azonban túlontúl borúlátók lennénk, szükséges leszögeznünk, a kulcsos gyerekek problémája tájainkon egyelőre viszonylag új keletű jelenség, általában a külvárosokhoz köthető. A panelrengetegekben kallódó iskolás korúak látványa egyre nagyobb mértékben nálunk is jellemzővé válik. a szülőknek egyre kevesebb idejük jut a gyerekekre. Sajnos, gyakran a nagyszülők sem igazán tudnak foglalkozni az unokákkal, megszaporodnak tehát a „kulcsos gyerekek”, akik az iskola után általában ingerszegény környezetben tartózkodnak, amíg a szülők haza nem érnek. Ezzel szorosan összefügg, hogy a tanulók iskolán kívüli ideje nincs a szükséges mértékben pozitív foglalkozással lekötve, ezért marad tér a nemkívánatos ráhatások számára. Sok esetben egyszerűen arról van szó, hogy a szükséges szülői felügyelet, a megfelelő közösségek, a gyermekintézmények és ifjúsági klubok hiányában az utcán csavargó „kulcsos gyerekek” unalmukban sodródnak a bűn útjára.

A gyermek- és ifjúságvédelemnek hosszú idő óta akut problémája a kiskorúak szökése, csavargása. Az utcán kóborló gyerekek szinte programozottan sodródnak a devianciák felé és potenciális áldozatai egyrészt a lelkiismeretlen, perverz személyeknek, másrészt a bűnözés egyik „utánpótlását” jelenthetik. A fiatalok – akár bűnelkövetők, akár a bűnözés áldozatai – életkori sajátosságaik miatt testi és lelki értelemben is fokozottan sérülékenyek, a mai általános értékbizonytalanság közepette különös problémát okoz számukra a helyes erkölcsi, jogi normák felismerése és elfogadása. Helyzetükből adódóan a legkiszolgáltatottabbak, legvédtelenebbek a negatív társadalmi hatásokkal szemben. Ez a korosztály a saját erejéből nyilvánvalóan képtelen megfelelni a helyes társadalmi elvárásoknak.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a felnőttek felelősségét, legyen szó szülőkről, pedagógusokról, gyermekintézményi szakemberekről. Olyan egyszerű dolgokra gondolunk, hogy az anyukák, apukák ne csak a bizonyítványok vagy az intők aláírása alkalmával érdeklődjenek csemetéik hétköznapi elfoglaltságairól, hanem legyen olyan a kapcsolatuk, hogy naponta megbeszélhessék, ki mit tett, merre járt, mivel töltötte az idejét.

Persze, nem érzik mindenhol égető hiányát a napközi otthonoknak. Németországban az általános iskolai oktatás általában délelőtt 11 óráig tart, de sosem tovább, mint délután 1 óra. Az iskolákban a diákok étkeztetése nem biztosított (egy „jó” német anya az asztalhoz várja haza gyermekét), és napközi lényegében nem létezik. A német iskolák kevesebb mint 5 százaléka tart délutáni foglalkozásokat, vagy legalábbis gondoskodik a gyermekek felügyeletéről. (ervé)