Mandulakeksz

Hozzávalók:
1 egész tojás, 10 dkg porcukor, 1 teáskanál sütőpor, 20 dkg őrölt, héj nélküli mandula, 1 teáskanál mandula likőr, csipetnyi só.

Elkészítése:
Üssük a tojást egy keverőtálba, adjuk hozzá a porcukrot, a darált mandulát, a mandulalikőrt, csipetnyi sót és a sütőport.

Hozzávalók:

1 egész tojás, 10 dkg porcukor, 1 teáskanál sütőpor, 20 dkg őrölt, héj nélküli mandula, 1 teáskanál mandula likőr, csipetnyi só.

Elkészítése:

Üssük a tojást egy keverőtálba, adjuk hozzá a porcukrot, a darált mandulát, a mandulalikőrt, csipetnyi sót és a sütőport. Dolgozzuk az egészet egy sűrű masszává, majd tegyük hűtőszekrénybe legalább fél órára. Formázzunk a tésztából diónyi golyókat, majd tegyük egymás mellé egy sütőpapírral lefedett sütőlemezre. Hagyjuk közöttük elegendő helyet, mert a sütemény sütés közben kétszeresére terebélyesedhet. A golyók tetejébe szúrhatunk szeletelt mandulát. Süssük meg előmelegített sütőben 150 fokon, kb. 15–20 percig. Ha elkészült, óvatosan szedjük át egy rácsra, és hagyjuk kihűlni. A héjas mandulát pár percre forrásban lévő vízbe dobjuk, így kihűlés után könnyen le tudjuk húzni a héját. Ebből, vagy a szeletelt mandulából is könnyen készíthetünk darált mandulát. (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?