ĺZLIK – NEM ĺZLIK

Vannak emlékezetes evészetek, ételek. Nagyon-nagyon jók és borzalmasan rosszak. Rovatunkban ismert személyiségeket kérdezünk arról, mely ízekre emlékeznek a legszívesebben, s mi az, amit nagyon gyorsan elfelejtenének..., ha tudnák.

Vannak emlékezetes evészetek, ételek. Nagyon-nagyon jók és borzalmasan rosszak. Rovatunkban ismert személyiségeket kérdezünk arról, mely ízekre emlékeznek a legszívesebben, s mi az, amit nagyon gyorsan elfelejtenének..., ha tudnák.

Petr Novotný humorista:

A Markíza televízió-csatorna Főzőcske című műsorának egyik vendége volt Marcela Molnárová énekesnő. Az ő receptje az epres mártásban készített lazac. Ez annyira finom íz volt, hogy még mindig érzem, be kell vallanom, azóta sem mertem nekiállni az elkészítésének, mert attól féltem, hogy másodszor már nem lenne annyira finom. Ez talán az utolsó néhány éve fogyasztott ízek közül a legtökéletesebb, legharmonikusabb, egészen elkábított, amikor a számba vettem.

Ugyanebben a műsorban készített egyszer Marián Labuda egy ételt, ennek az volt a neve, hogy sárgarépa csabai kolbász módra. Úgy kellett csinálni, hogy egy nagy sárgarépa belsejét ki kellett kaparni, majd tojásrántotta és párolt zöldség keverékével megtölteni. Abszolút szörnyű íz volt. Labuda úr egyébként rendkívül kiváló szakács, meg kell mondanom, hogy valószínűleg diétás kedvében volt, amikor ezt a vegetáriánus ételt készítette a stúdióban. (malév)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?