Kecskeméten keresnek boldogulást az ápolónők

Egy éve Kecskeméten a Megyei Kórházban harminckét pályakezdő, erdélyi ápolónőt foglalkoztatnak. A szakképzett lányok Marosvásárhelyről és Székelyudvarhelyről érkeztek. Valamennyiüket elsősorban a magyarországi fizetés vonzotta. A román egészségügyben havonta legfeljebb 3 millió lejt kereshetnének, Kecskeméten ennek a többszörösét. A kórház vezetése több hónapos előkészítés, tárgyalás után szerződtette a nővéreket. Ilyen nagy számban, egyszerre még nem érkeztek külföldről ápolók magyar kórházba. Az urológián a 22 éves Soó Katalin székelyudvarhelyi ápoló osztja a tablettákat. Rutinmunka, mégsem szenvtelenül végzi. Mosolyával, pár kedves szóval a gyógyszerek bevétele már nem is olyan keserves. „Ilyen frissítés kellene a magyar egészségügynek; gyógyszerosztásnál külön figyel rá, hogy bevegyük előtte a tablettákat – nyilatkozta egy, a nevét nem vállaló beteg. – Jól végzi munkáját. Emberként kezel minket, nem tárgyként. Ezek az erdélyi fiatalok olyanok, mint az angyalok.” Katalin zavarban van; elpirul. „Nem tapasztaltam, hogy a betegeket zavarná, hogy én honnan jöttem. Sokuk talán nem is tudja... Egyetlen dolog számít, hogy a munkámat hogyan látom el. Egy éve dolgozom itt. Megszerettem a kollégákat, segítőkészek voltak az első perctől. Figyelmességük még a honvágyamat is enyhíteni tudja” – mondja.

Soó Katalin honvágyában osztozik a Marosvásárhelyről jött Kása Katalin is. Sokat gondolkodott azon, hogy jöjjön-e Kecskemétre. Szülei rábízták a döntést. „Örülök, hogy belevágtam. Rendesek a kollégák, a betegek is tündériek. Némelyik nagyon a szívemhez tud nőni; megvisel, ha elvesztünk valakit” – mondja. Paizs Judit tizedmagával érkezett Marosvásárhelyről. Matektanár szeretett volna lenni, de szülei nem tudták fizetni az egyetemi továbbtanulást. Az egészségügyben kötött ki. „Nem bántam meg. Szeretek segíteni. A betegek nagyon hálásak tudnak lenni” – állítja.

A családjuktól több száz kilométerre elszakadt nővérek mára beilleszkedtek. A kórház havonta megbeszélést tart számukra, ahol elmondhatják gondjaikat, problémáikat. „A család után legjobban a hegyek hiányoznak” – mondja Soó Katalin. Hangja elszomorodik. Gondolatai messze járnak. Nagy, kék szemeiben egy pillanatig szomorúság látható. „Szerencsére itt él Monokon a barátom, ő szintén erdélyi. Ráadásul a szállón együtt lakunk a barátnőimmel. Egymás vállán sírjuk ki magunkat, ha már nagyon hiányoznak az otthoniak” – magyarázza.