Jura időszaki Popeye

A körülbelül 150 millió éves állat hivatalosan a Fruitafossor windscheffeli nevet kapta, de hatalmas mellső végtagjai miatt a kutatók többnyire csak Popeye-ként emlegetik. A fajnév egyébként Wally Windscheffel nevét örökíti meg, aki a Carnegie Múzeum önkénteseként fedezte fel a rendkívül ritka ősmaradványt. A nemzetségnév részben a coloradoi Fruita városra, részben pedig a latin fossor (beásódó) szóra utal. A kis termetű (mindössze 15 cm hosszú, 30 grammos) élőlény a legkorábbi ismert beásódó emlős, amely közösségben élő rovarokkal, például termeszekkel táplálkozott. A mostani felfedezésig hasonló életmódot folytató állatot csak 50 millió éves képződményekből ismertek, vagyis mintegy 100 millió év különbség van a két lelet között.

A fontos felfedezést a Science folyóiratban publikálták a pittsburgi Carnegie Természettudományi Múzeum munkatársai. A kutatóknak a lelet megtalálásakor egyből feltűnt az állat speciális fogazata. A jura időszak többi ismert emlősétől eltérően a Fruitafossor fogainak egyetlen gyökere van, a fogaknak nincs zománca, és a gyökérnél széles nyílás figyelhető meg. Az ún. nyílt gyökerű fogak olyan állatoknál gyakoriak, amelyek folyamatosan rágnak, ilyenek például a hódok. A széles gyökérnyílás lehetővé teszi a fogak anyagának gyors utánpótlását, ami az intenzív rágás miatt válik szükségessé. Ezek a speciális fogak az egyébként primitív állatnál meglepőek, mivel ehhez hasonlóak csak jóval később jelentek meg: 50 millió évvel ezelőtt, a tatuk kialakulásakor, majd még később az afrikai földi malac megjelenésekor. Ezért volt kissé meglepő a felismerés, hogy néhány jura időszaki emlős már kísérletezgetett azzal, hogy a közösségben élő rovarokat fogyasszon vacsorára.

A kutatók szerint Popeye a mai armadillóhoz hasonlóan élt. Masszív karjaival és karmaival ásta a földet, hogy hozzáférjen a termeszek és egyéb gerinctelenek kolóniáihoz. Amikor azonban nem voltak elérhető közelségben rovarok, akkor hajlandó volt növényeket is enni. Ez az alkalmazkodási mód többször előfordult az emlősök evolúciója során, de a mostani lelet nyújtja ennek legkorábbi példáját.

A paleontológusok véleménye szerint a pici Fruitafossor óriási szerepet fog játszani a korai emlősök evolúciójának megértésében. Mostanáig ugyanis azt gondolták, hogy a dinoszauruszok korában az emlősök egyszerű, talajlakó rovarevők voltak. Az új lelet nem illeszkedik bele ebbe az elképzelésbe. A közelmúltban egy másik középidei emlős is kisebb vihart kavart a gerinces paleontológia területén. A 130 millió éves Repatomamus robustus gyomrában egy kis dinoszaurusz maradványaira bukkantak. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az emlősök nemcsak a dinoszauruszok kihalása után kaptak jelentős szerepet, hanem már a földtörténeti középidőben is létezhettek csoportjaik.