Washington. A Fehér Ház tanácsadói azt fontolgatják, hogy George Bush amerikai elnök hivatali megbízatásának utolsó évében milyen nagyszabású, nemzetegyesítő célokat tűzzön ki Amerika elé.
Hold vagy inkább a Mars?
A The Washington Post szerint a magasztos célok között szerepel, hogy Amerika több mint 30 év után megint küldjön embert a Holdra, illetve indítson programot az élet meghosszabbítására, a gyerekbetegségek vagy az éhség felszámolására. Számos kormányügynökség és bizottság készít megvalósíthatósági tanulmányokat az elképzelésekről, amelyek milliárdokat emészthetnek fel, miközben az ország az iraki küldetéssel a vállán jelentős költségvetési hiánnyal küszködik.
Egy tárcaközi bizottság augusztus óta az ember bolygóközi űrrepülésének a tervén munkálkodik, hogy feladatot adjon az elkövetkező 20-30 évre az amerikai űrkutatási hivatalnak (NASA), amely még mindig nem heverte ki a Columbia űrrepülőgép februári tragédiáját. A nagy kezdeményezésben a Pentagon is közreműködne. Olyan hírek is „keringési pályára” álltak, hogy a NASA a Mars bolygót venné célba.
Dick Cheney alelnök, valamint a NASA a Hold-utazást szorgalmazza. Felmerült, hogy létesítsenek állandó kutatóállomás a Holdon, amely közbülső állomás lehet majdan egy Mars-utazáshoz. Sean O,Keefe, a NASA vezetője következetesen elzárkózik attól, hogy ezekben a kérdésekben nyilatkozzon. A Fehér Ház cáfolta ugyan, hogy a „közvetlen jövőben” ilyen kezdeményezést jelentenének be, kormányforrások ugyanakkor megerősítették, hogy a Hold-utazás is a mérlegelt elképzelések között van.
Buzz Aldrin, az Apollo 11 Holdat megjárt asztronautája a The New York Timesban úgy vélte, hogy nem a Föld bolygójához, a régi dicsőséghez kellene visszatérni, hanem új diadalra törni. Javasolta, létesítsenek lebegő indítóállomást a Holdra, a Marsra és azon túlra tartó űrmisszióknak. Az űrkikötő vagy űrhíd helye a Föld és a Hold közötti út kétharmadánál (az űr L1 néven emlegetett régiójában) lenne, ahol a két égitest gravitációja egyensúlyban van.
A tervekről George Bush az unió helyzetéről a nemzethez intézett szokásos januári elnöki beszédben is szólhat, vagy akár már idén december 17-én, a Wright fivérek repülésének centenáriumi ünnepségén.
A The Washington Post szerint a Fehér Ház tanácsadói is tudják, hogy az Egyesült Államok 43. elnöke megismételheti apjának, a 41. elnöknek a hibáját. Idősebb George Bush 1989. július 20-án, a Holdra szállás 20. évfordulóján a Naprendszer kutatásának töretlen folytatása mellett foglalt állást, amelynek során a Holdra való visszatérés közbenső lépés lenne a fő úti célhoz, a Marshoz. A NASA a megvalósításra 400 milliárd dolláros tervvel állt elő, amely azután „saját súlya alatt gyorsan összeroskadt”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.